A karácsony titka

Ha beszélgetnénk az ősi, Biblián kívüli vallások képviselőivel, és azok kérdeznék, hogy mi a keresztény hit alapja, akkor azt mondhatnánk, az, hogy eljött az Isten a földre, megtestesült. Valószínűleg megdöbbennének azon, ahogyan mi a megtestesülést értjük. Valóban emberré lett. Nemcsak a test ruháját vette fel. Mivel nagyon sok ősi vallásban Isten maga a Jóság, a Szentség, a Tökéletesség, éppen ezért semmi köze a világhoz.
A mi hitünk azonban nem tartozik ezek közé a tiszteletre méltó Istent kereső vallások közé. Hitünk elsősorban azon alapszik, amit Szent János mond első levelében: „Az élet megjelent. Isten az élet forrása a maga szentháromságos benső életközösségében. Önmagában a legtökéletesebb boldog szeretetközösség.” Nem gondolhatjuk tehát azt, hogy Isten a maga végtelen szeretetét, mint valami benne levő többletet – amelytől szinte meg akar szabadulni -, közölte a világgal. Isten a szeretet. Ő nem a feleslegesből adott, nem valami benne levő hiányt elégített ki, amikor teremtett, amikor elhatározta, hogy az embert és az angyalt saját belső életében részesíti. Ez a szeretet az Ő lényege. Egyedül ezért teremtette a semmiből a világmindenséget. Akarata, amely maga a szeretet, hozta létre mindazt, ami létezik. De ennek a teremtésnek a megtestesülés volt célja.
A megtestesülés Isten örök terve. Számunkra ezért a legnagyobb esemény, amelyen keresztül megismerhetjük Isten csodálatos benső életét Jézus Krisztusban. Ha tehát mi a végtelen Istenre akarunk tekinteni, akkor a betlehemi kisded arcára tekintünk, Isten megtestesült Igéjére. Ha Istenről fogalmat akarunk alkotni, akkor a kereszten kínhalált szenvedő Jézusra figyelünk. Jézuson kívül – aki beteljesíti az ószövetségi kinyilatkoztatást – Isten belső életéről semmit sem tudunk. Jézust szemlélve viszont a legtöbbet tudjuk Istenről, amit ember tudhat róla. Szent Ferenc atyánk ezt sejtette meg, amikor a karácsonyt az ünnepek ünnepének nevezte. Számára a karácsony Isten megtestesülésének a forrása, a mi igazi életünk kezdete a földön.
Az Atya elküldte egyszülött Fiát, hogy megvalósuljon öröktől fogva elrejtett akarata, hogy mindannyian üdvözüljünk, mindannyian az Ő isteni életéből részesüljünk. Az ember, bármilyen tökéletessé is szeretné magát tenni, ilyen merészet, ilyen nagyot sohasem mert volna gondolni. Hogy is juthatott volna eszébe, amikor benne semmi sincs, ami méltóvá tenné erre az életre. Isten maga jött el, hogy emberi szóval – mert másképpen fel sem foghatnánk – elmondja nekünk az örömhírt: az
Atya minket is részesíteni akar az Ő életéből. Nem a magunk érdeméért, hanem azért, mert Ő szeret minket. A bűn megrontott minket, és alkalmatlanná tett ennek az életnek a befogadására, ezért az egyszülött Fiú a kereszthalált is vállalta, hogy el ne vesszünk.
Lehet-e ezt a titkot, ezt az értelmünkkel fel nem fogható szeretetet egyszerűen csak ünnepnek tekinteni ? Nem. Nem úgy ünneplünk ma, mint amikor megemlékezünk az Egyház egy-egy szentjéről. Elcsodálkozunk életén, majd többet nem gondolunk rá. A karácsony titka az Isten velünk való tervének megnyilatkozása, életünk minden napján egyedüli és végső értelme. A mai napon azonban különös figyelemmel tekintünk életünk értelmének forrására. A mai nap különös kegyelme, hogy semmi el nem fordíthatja figyelmünket ettől az örömtől. Jó ebben az örömben mélyen elmerülni, hiszen nem valami olyat ünneplünk, ami máskor hiányzik életünkből, hanem azt a titkot, amely minden napunkba, minden percünkbe legmélyebben vésődik bele. Legszürkébb, legkeserűbb napjaink is át vannak itatva Isten jelenlétével.
A megtestesülés nem csak egyetlen megtörtént esemény, amely be van zárva a történelem halállal megjelölt idejébe. Minden nap megtapasztaljuk, hogy Isten jön, és általunk be akar lépni ebbe a világba. Nap mint nap találkozhatunk Vele az átváltoztatott kenyérben és borban, az emberek mosolyában, a virág szépségében, testvéreink örömeiben és bánataiban, saját magunk kudarcaiban is. Nem kényszerít arra minket, hogy jelenlétét észrevegyük ezekben a jelekben, de végtelenül szeret minket. „De, ne csak testi szemeinkkel lássunk, hanem lelki szemeinkkel is!” – kéri tőlünk Szent János. Ahogyan Szent Ferenc atyánk tanít minket írásaiban a Szentírás szavaival: „Aki engem lát – mondja Jézus Fülöpnek – látja az Atyát is. Az Atya megközelíthetetlen világosságban lakozik. Lélek az Isten. Istent soha senki sem látta. Mivel lélek az Isten, csak lélekkel látható…” Majd magyarázatként hozzáteszi: „És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a kenyér színében mutatja meg magát számunkra. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, azonképpen mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, vegyük észre és higgyük szilárdan,hogy az az Ő élő és valóságos teste és vére.” így marad az Úr mindenkoron híveivel, mint mondja: „íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.”

Németh Imre OFM