A KATOLIKUS EGYHÁZ 1000 ÉVE A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

749

A Velencéből hazánkba jött bencés szerzetes, Szent Gellért az Egyházat Krisztus boldog közösségének nevezte.
A keresztény történelem elsősorban az Egyházában továbbélő Krisztus története. Krisztus története – más szóval – a megtestesült isteni Szeretet története a világban. Ennek pedig csak egy szelete az, amiről most szólunk, ami nyomon követhető a Katolikusok a Kárpát-medencében és az európai kultúrában c. munkában.
Ez a kis sorozat, amelyet kezében tart a kedves olvasó, megpróbál segíteni abban, hogy közösen felismerjük a jézusi vonásokat (történelmünk nagyjaiban, eseményeiben) minden emberben. Szeretnénk bemutatni, hogy őseink mennyire tudták megközelíteni, hogyan valósították meg Krisztusról formáit eszményüket.

1. Kereszténység a Kárpát-medencében a honfoglalás előtt

Pannóniában (Nyugat-Magyarország latin neve) talán már az I. század végén megindult a keresztények térítő tevékenysége.
Pécsen, Szombathelyen (Szent Márton feltételezett szülőhelyén), Székesfehérváron és környékén is vannak római korból származó ókeresztény emlékek. A IV. században épült a fenékpusztai bazilika. A rómaiak bukása után a Kárpát-medencében a latin és a bizánci egyház papjai egyaránt hirdették az evangéliumot.
A hunok (a hódító Attila népe) közül a vezetők egy része a bizánci rítusú keresztények követője lett. A kerubok fejedelme is Bizáncban keresztelkedett meg. Az avarok között is voltak bizánci szertartású keresztények. A bajor hittérítők azután jöttek, miután Nagy Károly (német-római császár) leigázta az avarokat. Hatásukra az avarok egy része a latin szertartás szerint keresztelkedett meg.

Őseink Pannóniában

A Kárpát-medencében letelepült magyar törzsek továbbra is azt az életmódot folytatták, amelyhez a korábbi vándorlások során hozzászoktak. A kalandozások azonban hamarosan sorozatos kudarccal végződtek, mert az idők során a nyugati népek kiismerték a magyarok harcmodorát, és felkészülten várták a támadást.
Ottó király Augsburgnál, a Lech folyó mellett aratott győzelemével (955) egyszer s mindenkorra véget vetett a magyarok nyugati kalandozásainak. A törzsek helyzete a Bizánccal megromlott kapcsolat végett (Botond vezér) bizonytalanná vált. Annak érdekében, hogy az elfoglalt területeket megőrizhessék, csatlakozniuk kellett a már hagyományokkal rendelkező európai kultúrához. Árpád vezér unokájának, Taksonynak a fejedelemsége alatt kezdődött meg a magyarok térítése. Bizáncból is érkeztek térítő püspökök az ország délkeleti vidékére (953), de rövid munkásságuk folytatás nélkül maradt.
A Keleti és Nyugati birodalom 971-72-ben szövetségre lépett, és Géza (972-997) nagyfejedelemnek döntenie kellett, melyik nagyhatalom felé húz. Bizánc terjeszkedő politikája a nyugati hatalmak erőfölénye miatt kockázatosnak bizonyult. Ez indokolta, hogy Géza a kereszténység latin (nyugati) formáját választotta (László Gyula). Döntését az sem befolyásolta, hogy felesége, Sarolta görög szertartású keresztény volt.
Taksony kezdeményezését követve Géza követséget küldött Ottó császárhoz, és hittérítőt kért. A császár Brúnó bencés szerzetest püspökké szenteltette, és jó néhány szerzetespap kíséretében Magyarországra küldte. Brúnó megkeresztelte Gézát és több, mint 5 ezer előkelő magyart szolganépével együtt. A hittérítői munkába más nemzetek is belekapcsolódtak, például Pilgrim passaui püspök és Szent Adalbert prágai püspök is, aki 995-ben érkezett erre a vidékre.

2. A keresztény hit elterjedése

Géza fejedelem feleségül vette az erdélyi Gyula keresztény lányát, Saroltát. Gyermekük, Vajk (a keresztségben István) az első térítési hullám idején született, a 970-es években. A fejedelmi udvarhoz tartozó embereket Pilgrim püspök keresztelte meg.
Szent Adalbert, Prága püspöke többször megfordult Géza udvarában, és nagyon valószínű, hogy ő részesítette az ifjú Istvánt a bérmálás szentségében.
Adalbert, Asztrik, Anasztáz, Radla lelkiatyák nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a misszióhoz. Jelentős sikereket értek el, mégis egyértelmű volt számukra, hogy csak az a nemzedék lesz igazán keresztény, melynek már nincsenek élő kapcsolatai a pogánysággal.
A hit terjesztése tehát nem volt egyszerű a szabados élethez szokott magyar törzsek körében. Maga a fejedelem sem vált meggyőződéses hívő kereszténnyé.
Szent Adalbert nagyon jó kapcsolatot épített ki Istvánnal. Az ifjú herceg ugyanis felismerte, hogy a hit-térítésnek a hátterében nincsen politikai szándék, csak a kereszténység terjesztésének tiszta vágya. Hatása mélyen megmaradt lelkében.

3. A Királyság megalapítása

Géza fejedelem 997-ben bekövetkezett halála alkalmas pillanatnak mutatkozott azok számára, akik a jelentős átalakulás szükségességét nem látták be, a kereszténységet pedig nem vagy csak látszatra fogadták el, és a hatalmat igyekeztek magukhoz ragadni. István Nyitrából Esztergomba sietett, hogy hívei élére álljon. Ekkor lett hivatalosan nagyfejedelem, s így indult hadba a trónutódlásból kirekesztett Koppány és a pogányságot visszakívánó támogatói ellen (Erről a korról szól Szörényi-Bródy rockoperája, az István, a király).
Hadi vállalkozásának sikerében Szent Márton segítségét kérte.

A Szent Korona

(Szent) István a pogányság megfékezésével érdemesítette magát a királyi koronára. Koppány legyőzése után az 1000. év őszén elküldte követét, Asztrik pécs-váradi apátot Rómába, hogy II. Szilveszter pápától koronát kérjen.
A királyi korona, melyet a pápa küldött, nem puszta ékszer, hanem a királyi méltóságnak, jognak és hatalomnak, valamint magának az önálló államnak a jelképe.
Szilveszter pápa koronájával István fejedelmet a papság és a nép örömujjongása közepette 1000 karácsonyán (más források szerint 1001. január l-jén) Sebestyén esztergomi érsek ünnepélyesen megkoronázta.

4. (Szent) István egyházszervezői tevékenysége

Kb. három évtizedet vett igénybe a keresztény királyság alapjainak megteremtése, valamint az egyházi szervezet kiépítése. Ebben a munkában Asztrik bencés szerzetes az uralkodó oldalán oroszlánrészt vállalt. A pápa „apostoli hatalommal” ruházta fel, és ez az elismerés buzgó tevékenységre ösztönözte a királyt.
1001-től 1009-ig egymás után jöttek létre a püspökségek Esztergom, Veszprém, Győr, Pécs, Eger és Vác központtal. 12 püspökség felállítását tervezte, de csak 10-et sikerült uralkodása alatt alapítania, ám ezek teljesen átfogták a Kárpát-medence területét.
Az Esztergomi Érsekség felállításával egy időben adta ki első törvénykönyvét, melyből többek között arra lehet következtetni, hogy sokat törődött az újonnan megtértek hitbéli gyarapodásával is.

fr. Imre

Előző cikk„BETLEHEMI CSILLAGOK”
Következő cikkLELKISÉGEK. MOZGALMAK