„A kezetekben hordjátok a szívetek…” 20 éves a munkácsi kamilliánus család

Igen, már 20 évesek lettünk. El sem hiszi az ember, hogy ilyen gyorsan elmúlik 20 év. Akkor, 2000. december 2-án tettünk fogadalmat Anton Gots atya előtt, hogy segíteni fogjuk a betegeket, gondoskodunk róluk és elvisszük hozzájuk Krisztus szeretetét.

Csendesen, szerényen ünnepeltünk, advent szellemében. A járvány miatt is érdekes, hogy pontosan ilyen helyzetben alakult az első kamilliánus család Olaszországban a XVI. században, amikor tombolt a pestis Európában.

A húsz év alatt sok minden történt, sok minden változott – a családunk is. Volt, hogy erőtlenül, gyengén, szeretetlenül dolgoztunk. Aztán tudtunk őszintén, lelkesen és hittel menni a betegekhez, vinni egy kis jókedvet, békét, reményt.

A családtagok mindig is összetartottak. Mindig tudtunk egymásról, segítettünk egymásnak, átvállaltuk a teendőket. És, amit különösen becsülök – soha nem hazudtunk egymásnak. Ha nem csináltunk meg valamit, megmondtuk egyenesen. Mi is csak gyenge, esendő emberek vagyunk, bajokkal, betegségekkel együtt.

December 2-a elsősorban a megemlékezésről szólt. Megemlékeztünk Anton Gots atyáról – megalapítónkról, aki már 6 éve nincs közöttünk – és az elhunyt kamilliánus testvérekről, akik becsülettel, szívből munkálkodtak. A betegekről, akiket látogattunk, és akiknek igyekeztünk egy kis szeretetet adni. Felköszöntöttük idősebb tagjainkat, akik már túl vannak a hetvenen, nyolcvanon, sok erőt, egészséget, Isten segítségét kívánva nekik, és hálát adtunk az Úrnak az új tagokért, akik nemrég csatlakoztak, és „szoknak” minket és a feladatokat.

Pogány István plébános atya áldásával fejeztük be az ünnepet, megújítva kamilliánus fogadalmunkat.

Elárulok egy titkot: én nagyon szeretem a „családomat”. Mindenkit. Mert amellett, hogy az egyházhoz tartozom, van egy kisebb közösség, ahol „működhetek”, ahol barátaim vannak, ahol figyelnek rám is, és akikre számíthatok.

Szent Kamill talán nem véletlenül nevezett el minket családnak.

Így, húsz év távlatából is csak tanulom, hogyan segít minket az Úr, szeret, formál és vezet előre az úton. Hogy próbálkozzunk „kezünkben hordani szívünket….”

Szeiler Krisztina, a munkácsi kamilliánus család tagja