A megtérés útja

12

Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértését tárja elénk az evangélium. A Márk evangélista szerinti változat meglehetősen szűkszavú, amelyből annyit tudunk meg, hogy negyven napos pusztai tartózkodása idején a sátán megkísértette Jézust. A Máté szerinti változat már részletesebben írja le az eseményt, érdemes azt röviden felidéznünk. Ő három kísértést említ, a gonosz három próbálkozását. Először a sátán azt kéri Jézustól, hogy a köveket változtassa kenyérré, mert a pusztában nincs más étele. A második kísértésnél azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát Jézus és mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá. A harmadik próbálkozásnál a világ gazdagságát ajánlja fel Jézusnak, ha őt és nem az egyetlen Istent imádja. Lukács evangélista szintén ezt a három kísértést sorolja fel.

Krisztus mindannyiszor visszautasítja a kísértéseket, legyőzi azokat, s ezzel reményt ad számunkra, hogy a gonosz csábításait mi is vissza tudjuk utasítani. Miért fontos ez? A keresztény hit nem diadalmenet, hanem küzdelem a gonosszal szemben. A sátán nem fárad bele abba, hogy megkísértse, azaz az isteni törvények útjáról eltérítse, az egyetlen Isten imádásától eltávolítsa az embert. Fel kell ismernünk ezeket a kísértéseket és el kell utasítanunk azokat!

A pusztai jelenet után megkezdődik Jézus nyilvános fellépése. A gonosz tehát nem tudta eltéríteni őt küldetésétől, elkezdi megvalósítani azt, amit az Atya kér tőle. Keresztelő János működése véget ért, most kezdődik Jézusé. Az evangélista két mondatba sűríti bele azt, amit az Úr tanító útja során három éven keresztül hirdetni fog az embereknek: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus egész működése során találkozni fogunk az Isten országának meghirdetésével és megvalósulásával. Az ország annak köszönhetően terjed, hogy az emberek bűnbánatot tartanak, elfogadják az Isten irgalmasságáról szóló örömhírt.

„Betelt az idő” – mondja Jézus. Eljött az üdvösség ideje. Ami Isten üdvözítő tervében szerepelt, amit a próféták által az idők folyamán többször megerősített, és amit Keresztelő János hirdetett, az most megvalósul. Isten most valósítja meg azt, amit régtől tervezett, az emberek megváltását. Mivel az üdvösség csak Istentől jöhet, ezért annak az idejét is csak ő határozhatja meg. A nagyböjti időszak mindannyiunk számára Istentől kapott kegyelmi idő.

„Térjetek meg!” – hirdeti Jézus, s ez a felszólítás minden kor emberének, nekünk is szól. A nagyböjt ugyanis a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Isten megbocsát nekünk. Lehetetlen, hogy az ember egyedül, csak a maga erejével megszabaduljon a bűntől. A bűntől Isten szabadít meg minket. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk.

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

Horváth István Sándor

forrás: www.evangelium365.hu