A mindent megújító Lélek

„Az Úr keze fölöttem volt; és lelke által az Úr kivezérelt és a síkságra vitt, amely tele volt csontokkal. Körbevezettek köztük mindenfelé, és tömérdek volt belőlük a mezőn, és teljesen ki voltak száradva.” (Ez 37,1-2) Ezekiel próféta a látomásában egy csontokkal teli mezőt szemlélt, amely a halált, az elmúlást és a reményvesztettséget jelzi, és csupán emberi módon gondolkodva semmi esélyt nem táplálhatunk, hogy ezekből a csontokból valamikor új élet születhet. Hogyan is lehetne élettelenből élő? A látomás azonban folytatódik, és Isten maga teremti újjá a holt csontokat, új testet teremt belőlük. De igazán csak akkor kezdenek élni, mikor az Úr éltető Lehelete beléjük költözik.

A Zsidókhoz írt levélben olvashatunk a holt cselekedetekről, amelyeket el kell hagynunk és élő cselekedeteket kell teremnünk. A holt cselekedetek eltávolítanak Istentől, aki maga az élet (vö. Kiv 3,14), az élő cselekedetek pedig megnyitják szívünket és befogadjuk az éltető Lelket, aki megerősít minket az Istenben való hitünkben, a feltámadás reményében és az Istenhez fűződő szeretetünkben. A Szentlélek erősítette meg az apostolokat Pünkösdkor, és így válhattak bátor és félelmet nem ismerő igehirdetőkké. A vértanúkat, hitvallókat és minden szentet is a Szentlélek tette képessé arra, hogy emberi gyengeségüket és esendőségüket meghazudtolva Jézus Krisztusról tanúskodjanak.

A Szentlélek azonban nemcsak a múltban volt jelen, hanem ma is ugyanúgy jelen van az Egyházban és mindenkit fel akar támasztani, mindenkit az új életre akar meghívni, hogy a holt cselekedeteinkből az Isten szerinti életre és az élő reményre támadjunk fel. Ha befogadjuk Isten Szentlelkét, sokszoros termést hozhatunk, és Szent Pál szerint a legszebb gyümölcsök díszíthetik életünket: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség, az önmegtartóztatás (Gal 5,22-23).

„Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.” (Róm 8,10-11) Tehát a Szentlélek működése bennünk egyrészt csodálatos gyümölcsöket terem, de általa testünket is újjáteremti a feltámadás napján. Így teljesül be az ószövetségi Ezekiel próféta látomása az Újszövetségben, amelyre Jézus Krisztus megváltó műve és a Szentlélek kiáradása előtt az emberek még csak gondolni sem mertek.

A Szentlélek mindent megújító működését az Egyház liturgikus ünneplésében is láthatjuk, legfőképp az eukarisztikus imáinkban, amikor a miséző pap a Szentlelket hívja a felajánlott adományokra. A negyedik eukarisztikus imában ez így hangzik: „Kérünk tehát, Istenünk, szentelje meg a Szentlélek ezt az adományt, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére legyen.” Egy régebbi hagyomány szerint (Traditio Apostolica) még mélyebb utalásokat találhatunk: „Kérünk, küldd el Szentlelkedet a Szent Egyház felajánlott adományára, adj egységet mindazoknak, akik részesülnek benne. Engedd, hogy elteljenek a Szentlélekkel és megerősödjenek az igazság hitében, hogy dicsérjünk és dicsőítsünk téged Fiad, Jézus Krisztus által.” A szentmise kánonjában tehát látjuk a Szentlélek szerepét a felajánlott adományok megszentelésében és átváltoztatásában. Fontos megemlíteni, hogy a bor és kenyér Krisztus Testévé és Vérévé való átváltozása soha nem öncélú, hanem áldozati értéke van és értünk rendeltetett. Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy ne romlandó eledelért fáradozzunk, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre (vö. Jn 6,27). Ő saját Testével és Vérével táplál minket, és az örök élet eledelét nyújtja nekünk, s aki ezt eszi és issza, abban Jézus marad. A Szentlélek tehát átváltoztatja a felajánlott áldozati adományokat, hogy Krisztus Testévé és Vérévé legyenek. Az Oltáriszentség pedig minket szentel meg, hogy a mennyországot elnyerhessük és egyre inkább Jézushoz hasonlóvá válhassunk.

Jöjj Szentlélek Úristen, szentelj meg és tégy méltóvá minket az örök élet örömeire!