Április 3-án, az Isteni Irgalmasság vasárnapján hajnalban elhunyt Halusz Tivadar, „Tibi bácsi”, aki 23 éven át sekrestyésként szolgálta a munkácsi egyházközséget és egyházmegyénk székesegyházát. Temetése másnap, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén volt.
Tibi bácsi 1927. február 23-án született. Gyerekkora óta ministrált a templomban, majd, mikor 60 évesen nyugdíjba ment, elvállalta a sekrestyési és a templomgondnoki feladatokat is, melyeket 23 éven át végzett. Emellett a temetéseken kántorizált, sőt, amikor nem volt pap, egyedül is végezte a temetési szertartásokat.
Szeretett feleségével a 60. házassági évfordulóját is megérhette. Két gyermekük született.
Tibi bácsi nagyon tisztelte Szűz Máriát, aki elmondása szerint háromszor is megmentette az életét. Mindennap elmondta a rózsafüzért. A cigányok is nagyon tisztelték, szerették, gyakran mentek hozzá a templomba „esküdni” (ígéretet tenni, hogy nem isznak alkoholt a megfogadott ideig) a Szent Antal szobor elé.
Minden nap kerékpárral járt a szentmisére. Nemcsak a templomban, hanem otthon is naponta 2-3 órát imádkozott. Élete utolsó tíz évében, elmondása szerint, 10-20 emberért mondta a napi imáit.
Tibi bácsi nem sokkal 89. életévének betöltése után, a szentségekkel megerősítve ment el. Az Úr Isten adjon neki örök boldogságot!
a munkácsi egyházközség