„A SZERETET NEM ISMER HATÁRT”

A nyáron Papp Anikó nővér közbenjárásával felújult egy régi baráti kapcsolat, aminek az köszönhető, hogy a técsői és viski hittanos gyerekek eljuthattak Esztergomba.
A meghívást a Magyarok Világszövetségének Esztergom és környéke Szervezete és a belvárosi plébánia Karitász csoportja szervezte. Nagyon sok probléma és akadály adódott a készülődés folyamán, de végül is elindult a kis csapat.
Régen volt részünk ilyen megható és szívélyes találkozásban. A gyermekeket családoknál szállásolták el. A vonatállomáson történő ismerkedés kétféle érzelmet váltott ki. A gyermekek szeméből szorongás és kíváncsiság sugárzott, a felnőttek szeméből a szeretet és bátorítás.
A programot előre megszervezték, és ebben nagy szerepe volt Tóth Györgynének, Katikának, aki fáradhatatlan munkával mozgósította az egész várost. A közös kirándulások igen tartalmasak voltak. Ellátogattunk a Nemzeti Múzeumba, a’ Budapesti Állatkertbe, Zebegényben egy hajókirándulás részesei voltunk, s jártunk Esztergom múzeumaiban. A kirándulásokon részt vettek a vendéglátók is. A hangulat egyértelműen igen családias volt. De a hét hamar letelt, eljött a búcsúzás ideje, ami nehéz volt mind a gyermekeknek, mind a vendéglátóknak, mert ez alatt a kis idő alatt a legszebb kapcsolat alakult ki – a szeretet köteléke, amit lépten-nyomon tapasztaltunk. A kedves esztergomi családok olyan széppé és felejthetetlenné tették ezt a hetet, olyan odaadóan és tiszta szívvel fogadták be a gyermekeket, hogy számukra egy egészen más világ nyílt, az a világ, mely a szereteten és az irgalmasságon alapszik. Ezért a jóságukéit áldja meg őket az Isten, és sokszorozza bennük a kegyelem ajándékát.

A csoportvezető tanárok: Kaszó Klára (Técső), Hegedűs Márta (Visk).

Táboroztak a napközisek

A nagyszőlősi Szent Hedvig napköziotthonban is letelt az első év, hála az Úrnak, eredményesen. A gyerekek előmenetele – nehéz helyzetük ellenére – a tanulásban s az életbe vetett bizalmuk igen sokat javult. A tanév igazi vége és zárása azonban kicsit később történt: július utolsó hetében került sor egy nyári táborra, ahol kipihenhettük a tanulás és tanítás fáradalmait, illetve jól elfáradhattunk a táborozás „viszontagságai” közepette.
Hatalmas élmény volt ez mind a gyerekek, mind a nevelők számára. Az indulás nagy napja előtt többször is találkoztunk, hogy megbeszéljük a fontosabb részleteket — így akaratlanul is fokoztuk a gyerekek izgalmát, a készülődés lázát. Az otthonban pártfogolt harminc cigány, illetve nem cigány származású hátrányos helyzetű gyereknek, sajnos, csak a fele tudott részt venni a táborozáson. A többieket — főleg a nagyobbakat – lekötötte a megélhetésért való mindennapi munka, s a szülők nem engedhették meg azt a „luxust”, hogy akár egy hétre is nélkülözzék csemetéik segítségét otthon. Voltak olyanok, akik még nyár elején munkavállalás végett családostul Ukrajna távolabbi vidékeire utaztak, hogy dolgozhassanak, hisz télen is létezni kell valamiből.
A Tisza partján eltöltött öt nap alatt a gyerekeknek csupán a táplálkozásra, fürdésre és játékra kellett nagy gondot fordítaniuk -—• a többit mi végeztük. Kötöttebb programot nem szerveztünk, csak a felkelés volt kötelező, melyet a reggelihez igazítottunk. Az élmény maga a táborozás — egyikük sem vett részt még hasonlóban. Kiemelkedő és ma is emlegetett élmény maradt a tábori szentmise, melyről el sem tudták képzelni, hogy a szabad ég alatt is elvégezhető, valamint az esti kis tábortüzek — nem alkottunk műsorokat, tábortűzi számokat, csendes beszélgetések, éneklések (ezek gyakran igen hangosak) és imák zárták a napokat. A tábor végét, fél nappal korábban, a természet oldotta meg és tette emlékezetessé — vasárnap délután hatalmas szél kerekedett, jókora eső, dörgés, villámlás kíséretében.
Az ebédet a sátorban fogyasztottuk, s este öt óra után bekísértük a gyerekeket a városba. Fáradtan, de boldogan mentek haza, akárcsak mi, hisz olyan emberpalántákkal voltunk együtt öt napig, éjjel-nappal, akiknek gyakran egy szelet kenyér is örömet jelent.

Bekecs József