Lelki délután Aknaszlatinán

November 18-án lelki délutánra gyűjtöttük össze kollégáimmal a Szent Anna óvodába járó gyerekek szüleit.Igen nehezen ment a készülődés, illetve inkább a rábeszélés...

A Szentatya Afrikában

November 18-20. között XVI. Benedek pápa Afrikába, Beninbe látogatott. Az afrikaiak a rájuk jellemző lelkesedéssel, örömmel fogadták, fiatalok és idősebbek, tanult és...

Líceumi gólyatábor

Mi, a Munkácsi Szent István Líceum elsőéves diákjai gólyatáborban vettünk részt Kerekhegyen, augusztus 28-30. között. Az osztályból mindenki eljött, mind a 19 ...

Hogyan uralkodunk egymáson?

Sokszor érezzük azt valakinek a megjegyzései, válaszai kapcsán, hogy azok számunkra bántóak, kellemetlenek. Elvileg nincs bennük semmi sértő, talán nem is akart...

Szent Bernadett és a Szép Hölgy

Lourdes – egy hely Franciaország déli részén. 1858-ig nem sokan hallottak róla, csak egy eldugott falu volt. Hogyan lett egy „semmi különös” kisközségből...

Cserkész nagytábor a Felvidéken

Cserkészszövetség Nagytábora az év egyik legjobbb tábora volt, amelyen a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség öt szerencsés tagja is részt vett. Vendéglátóink nagy szeretettel...

Cserkészek a lovagkorban

Az idén egy június végi reggelen valami különleges dologra lehettek figyelemesek Munkács városának lakói: sok zöld nyakkendős fiatal igyekezett hatalmas hátizsákokkal keresztül...

Scheffler János püspök élete

A szatmári egyházmegye vértanú püspökét 2011. július 3-án avatják boldoggá. Ez az esemény minket is érint, hiszen Kárpátalja egykor a régi szatmári egyházmegye...

Adventi koszorúkötés

Adventi várakozásunk legfőbb szimbóluma az adventi koszorú, mely ma már nem csak templomainkban, hanem nagyon sok családi otthonban is helyet kap. Egyházközségünk...

Célunk az örökkévalóság

Családos lelkigyakorlat NagyszőlősönFebruár elején Bán Jónás ferences atya lelkigyakorlatot tartott a beregszászi Mécs-közösség tagjainak Nagyszőlősön. Régóta vártuk ezt az alkalmat, mivel nincs...

Megjeleníteni a jót a világban

Beszélgetés Szedlák Istvánnal, az aknaszlatinai karitász vezetőjévelA munkácsi székesegyház Szent Márton búcsúján Majnek Antal püspök az újonnan megalapított Szent Márton Palástja díj...

Az élet ünnepe Rahón – újból

„Mama, engedd, hogy éljek...” – olvashatjuk egy veszélyben lévő magzat könyörgését édesanyjához a rahói római katolikus plébánia falán elhelyezett plakátokon. Plébánosunk, Mikulyák...

Krisztus világossága

Amikor elolvastam a püspök atya karácsonyi cikkét, nagyon megragadott benne a világosságról szóló elmélkedés.Ahogy elgondolkodtam rajta, egyre több olyan szentírási mondat jutott...

„A cigányság esélye Krisztus”

Cigánytalálkozó Munkácson„A cigányság esélye Krisztus”; „…inkább te győzd le a rosszat jóval”. Ez a két transzparens fogadta a cigánytalálkozó résztvevőit, melyet február...

Krízisszálló Szerednyén anyáknak és gyermekeiknek

 Pavlovszka Natalijával, a szerednyei krízisszálló vezetőjével beszélgettem a tavaly megalapított intézmény működéséről. – Honnan jött az ötlet, hogy Kárpátalján krízisszállót létesítsenek?–...

Sziléziai Szent Hedvig

A családi és az istenes élet szentje. II. András feleségének, merániai Gertrúdnak a nővére, tehát a mi Szent Erzsébetünk nagynénje. Hedvig a ...

Itt az alkalmas szent idő!

„Itt az alkalmas szent idő, az üdvösségnek napjai...” – visszhangoznak fülemben az egyik nagyböjti énekünk szavai. És felvetődik a kérdés: mire jó, mire...

Imaoldal

Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet!Szof 2,1Veled van az Úr, a te Istened... újjáéleszt szeretetével...Szof 3,17Mindenekelőtt szeressétek egymást hűségesen, mert...

A rossz iskolák

A közoktatás az ún. jogállamokban világnézetileg semleges színeket ölt. Az Egyháznak nem isteni jog alapján van lehetősége iskolák alapítására és vezetésére. Továbbá...

Imaoldal

Nekünk keresztényeknek, akik a keresztségünkóta Krisztussal egységben élünk,eszményi célkitűzésünk az, hogy a Vele ésBenne való egységünket ismételten megvalósítsuk.Boldog az, aki Krisztussal egységben...

Legolvasottabb

Új cikkek