Mert valahová tartozni jó!
„Most már, ha a templomban találkozunk, egészen máshogy nézünk majd egymásra!” „Ne hagyjuk ezt abba, találkozzunk máskor is!” „Úgy örülök, hogy most már ismerem...
A feltámadás kirobbanó ereje és öröme
Szeretném a kedves Olvasókat arra hívni, hogy most, húsvétkor szemléljék meg figyelmesen ez évi magyar nyelvű naptárunk képét. A kép a 15. századból származik,...
Jézus nevelési „kudarcai”
Talán nincs is fontosabb földi célunk ebben az életben, mint hogy sikeres szülők legyünk, azaz, hogy gyerekeinknek sikeresen át tudjuk adni a számunkra fontos...
Pio atya misztikus látogatása Mindszenty bíborosnál
Szenttéavatási aktáiban Pio atyáról több mint száz esetet jegyeztek fel arról, amikor Isten kegyelmi adományaként egyszerre két helyen volt jelen. E természetfölötti jelenség neve...
A keresztény reménység központja
A húsvéti szent három nap történéseiről
A húsvéti szent három nap órái a keresztény reménység középpontját alkotják.
Miközben végéhez közeledik a nagyböjti időszak, amely hamvazószerdán kezdődött...
A Gondviselés keze vezetett
Dr. Paskai László bíboros
első kárpátaljai látogatásáról és annak előzményeiről
Tíz esztendővel ezelőtt, 2008. november 20-án Paskai László bíboros a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány felkérésére előadást...
A távlatokat nyitó húsvét
Húsvét szédítő távlatokat nyitott az emberiség életében, s így a mi saját életünkben is. Pedig úgy tűnik, semmi nem lehet több, nagyobb annál, mint...
Hazai hírek
Március 12-én a Kassa közelében fekvő Tőketerebesen (szlovákul: Trebišov) konferenciával emlékeztek Iglódy István minorita vértanúra halálának 380. évfordulója alkalmából. A konferencián részt vett Majnek...
Boldog Georg Häfner
„Vannak Krisztusnak kevésbé ismert példamutató tanúságtevői is, akiket az egyház örömmel ajánl a hívek figyelmébe. Köszönetet mondunk az Úrnak, hogy nem hiányoznak egyházából a...
Töltődjetek együtt! Családi hétvége Nagyszőlősön
A Család és Élet Egyesület szervezésében március 22-24. között került sor a „Töltődjetek együtt – családi hétvége” elnevezésű programra, melynek a Nagyszőlősi Kapisztrán Szent...
Újabb családi hétvége Kékesfüreden
A Sislóci Egyházközség családjai a Család és Élet Egyesülete szervezésében március 22-24. között újabb hétvégét tölthettek el a festői szépségű Kékesfüreden (Szinyákon). A hétvégére nyolc...
Imaoldal
Zarándokként járt az emberek földjén, útját, mint mindenki, a sírban fejezte be, de legyőzte a halált, és szeretetből, teljesen új módon, megnyitotta a földet...
Mit jelent számodra a feltámadás?
Gyakran összefutunk az utcán olyan emberekkel, akik kérdőívet szeretnének kitöltetni velünk. Ehhez néhány kérdésre kell válaszolnunk. Válaszaink rávilágítanak arra, milyen tudatosan és mélyen ismerjük...
Mozaikok a világegyházból
Ferenc pápa áprilisi imaszándéka a háborús övezetekben dolgozó orvosokért
A Szentatya áprilisi imaszándéka: Imádkozzunk a háborús övezetekben dolgozó orvosokért és munkatársaikért, akik életüket kockáztatják azért,...