Didaché

A 12 apostol tanítása (Didaché)

1883-ban fedezte fel Philophei, ortodox görög érsek a fenti címet viselő – XI. századi másolatban fennmaradt – őskeresztény iratot. Azóta a tudósok megállapították, hogy az a Krisztus utáni második század elejéről származik. Így összeköti az apostolok egyházát a II. századra már kialakult egyházzal, bennünket pedig megismertet a „kezdetekkel”. Számunkra, katolikusok számára Isten szava nemcsak a Szentírásból, hanem a Szent Hagyományból (Traditio – átadás, átörökítés, áthagyományozás) is áll. A kinyilatkoztatásból mint forrásból két patak ered: a Szentírás és a Szent Hagyomány. E kettő egymást egészíti ki. Kezdetben volt a Hagyomány, melynek egy részét írásba foglalták. Ez a Szentírás. A Didaché a legrégibb hagyományrétegből való. Feltételezések szerint szíriai eredetű, szerzője zsidó-keresztény származású. Bár nem került be az újszövetségi iratok közé, jelentősége mégis rendkívüli.

Élénk színekkel ecseteli a kora keresztény közösségek életét. Főként erkölcsi buzdítást, tanítást közöl. A 16 fejezetből álló kis mű első hat fejezete összefoglalja a „két út”-ról – az élet és a halál útjáról – szóló jól ismert alapvető keresztény tanítást. A keresztségre, a böjtölésre és az alamizsnálkodásra ad utasításokat, valamint a szentmise (Eucharisztia) végzésére vonatkozóan (7-8. és 9-10. fejezet).

A hátralévő fejezetekben kora keresztény közösségeinek egymáshoz való viszonyáról olvashatunk. A befejező részben felhívással fordul az olvasóhoz, hogy virrasztva várja a hamarosan beköszöntő végső időket.

A BÖJTRŐL, AZ IMÁDSÁGRÓL ÉS A SZENTSÉGEKRŐL. Utasításokat ad a katekumenek (keresztségre készülők) oktatására vonatkozóan; a szentség felvétele előtt a keresztelő pap és a keresztelendő egyaránt böjtölni köteles. Böjti napokként a szerdát és a pénteket jelöli meg. Majd azzal folytatja, hogy az Úr imáját, a Miatyánkot minden keresztény naponta háromszor köteles elmondani. Ezt követően közli a legősibb eucharisztikus imádságot: „Így adjatok hálát. Először a kehelyért: Atyánk, hálát adunk neked Dávid, a te szolgád szent szőlőtövéért, akit Jézus, a te szolgád által mutattál meg nekünk. Dicsőség néked mindörökké! A kenyérért így adjatok hálát: Atyánk, hálát adunk neked az életért és a tudásért, melyet Jézus, a te Fiad által tártál föl nekünk. DicsŒség néked mindörökké! Amint ez a most megtört kenyér szét volt szórva a halmokon és össze lett gyűjtve, úgy gyűljön össze a te Egyházad Országodba a föld végső határáról. Mert tiéd a dicsőség és a hatalom Jézus Krisztus által mindörökké.”

A vasárnapi szentmiséről a 14. fejezetben olvashatunk: „Az Úr napján, miután összegyűltetek, törjétek meg a kenyeret és végezzetek hálaadást, bűneiteket meggyónva, hogy áldozatotok tiszta legyen. Akik haragot tartanak, ne gyűljenek veletek egy közösségbe, amíg ki nem békülnek egymással, nehogy beszennyezzék áldozatotokat.” A gyónásra történő ismételt utalás mutatja, hogy már a kezdetekkor kialakult a szentgyónásnak valamilyen módja. Vagyis nem a középkori egyház találta ki, hanem az apostoli egyház idejéből eredeztethető.

A PAPSÁGRÓL. A közösség élén a püspökök és diakónusok állnak. Nagy megbecsüléssel szól a prófétákról. „ők a ti főpapjaitok”; ők végzik az eucharisztiát. Nekik kell adományozni a termés zsengéit; nem állíthatók bíróság elé, mert ez a Szentlélek elleni bűn.

AZ ALAMIZSNÁRÓL. A Didaché tanácsokkal szolgál a jótékonykodással kapcsolatosan is. Ajánlja az alamizsnálkodást, de egyszersmind kötelez mindenkit, hogy munkával keresse meg a kenyerét (kivételt képeznek a munkaképtelenek).

AZ EGYHÁZRÓL szóló tanítása egyetemes jellegű. Az Ecclesia- Egyház nem csupán a hívek vallásos ima-összejövetele, hanem azé az új népé, a keresztény családé, mely Isten Országa felé tart. Jellemző vonásai közül az egységet és a szentséget emeli ki. A keresztények egységének látható jele az Eucharisztia, a megtört kenyér, mely „szét volt szórva a halmokon, de egybegyűjtvén eggyé lett”. Az egész írás hangvételét az eljövendő élet utáni vágyakozás jellemzi: „Eljő az Úr s vele minden szentjei. Akkor meglátja e világ az Urat, aki eljő az ég felhőiben.”

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a „kezdetek” egyházának alapvető vonásai között találjuk Katolikus Egyházunk jellemző vonásait: Imádság, böjtölés, alamizsna, szentségi élet – keresztség, gyónás, szentáldozás, vasárnapi szentmise; a papság (hierarchia) iránti tisztelet, az Egyház egyetemességének (katolikus voltának) megvallása, s várakozás az Úr végső eljövetelére. Ezen utóbbit minden szentmisében, de minden Miatyánkban is kérjük. Jöjj el, Úr Jézus!

Hidász Ferenc OFM