Emlékezzünk Kárpátalja előző püspökére!

Ebben az évben, 1997-ben lesz vértanú püspökünk, dr. SchefflerJános (1887 Kálmánd- 1952 Jilava) születésének 110., püspökké szentelésének 55., és mártírhalálának 45. évfordulója.
Magyarország az 1930-as ill. a 40-es években nagyon nehéz időket élt át. A második bécsi döntéssel egészében újból Magyarországhoz került a régi Szatmári Egyházmegye és kilenc plébánia kivételével a Váradi Egyházmegye területe is. A két egyházmegyét egyesítette a Szentszék, és dr. Scheffler Jánost, a Rómában végzett és a kolozsvári egyetemen egyházjogot tanító professzort nevezte ki 1942. március 26-án Szatmárnémeti püspökének, majd a Váradi Egyházmegye apostoli kormányzójának. A püspök híveinek nem csupán pásztora lett, hanem vigasztalója is. A háború végigsöpört az egész egyházmegyén és kormányzóságon. A főpásztor úgy érezte, hogy személyes jelenlétével is meg kell erősítenie papjait és híveit. Többször is volt Kárpátalján, de a háború befejeződése előtt még utoljára végiglátogatta egész egyházmegyéjét. Rómából kapott utasítás szerint mindenhol beosztotta a „tennivalókat”, így Kárpátalján is: ha megnehezedik a kapcsolattartás a püspökkel vagy letartóztatják a vikáriust, tudják, ki legyen a következő általános helynök. Károlyi Lajos atya visszaemlékezése alapján még tudjuk, hogy az utolsó pillanatban hagyta el Kárpátalját.
Az 1947. február 10-én kötött párizsi békeszerződés értelmében a Szatmári Egyházmegyét négy részre darabolták. Csehszlovákiában 13 plébánia, Magyarországon 27, Kárpátalján 40, Romániában pedig 55 plébánia maradt. Ezekből az adatokból láthatjuk, milyen fontos volt még a háború vége előtt a részhelynökök kinevezése. Szatmárnémetiben maradt a székhely, onnan próbálta összefogni szétszaggatott egyházmegyéjét a püspök. A moszkvai példa hatására 1948-tól a román pártállam egyre súlyosabb egyházellenes intézkedéseket hozott. Megszüntették az egyházi iskolákat, és kibocsátották az úgynevezett 77-es számú rendeletet, mely kimondta, hogy egy püspökség fennmaradásához 750 ezer hívőre van szükség. Ennek értelmében az állam csak a gyulafehérvári püspökséget ismerte el. így 1948. szeptember 16-án Scheffler püspök működési engedélyét felfüggesztették, és 1950. május 22-én Kőrösbányára vitték, ahol két évig a ferences kolostorban, mint kényszertartózkodási helyen kellett laknia. Nem fogadhatott senkit, és nem is hagyhatta el ideiglenes „lakhelyét”. A Román Kommunista Párt az 1950-es évek elején teljesen fel akarta morzsolni az egyházat. Hazaárulás vádjával letartóztatták a papokat, és 10-25 évre elítélték őket.
Scheffler püspök atyát és több paptársát 1952. szeptember 12-én Zsilavára (Jilava, Bukarest föld alatti börtöne) hurcolták. Itt arra akarták rávenni, hogy ő legyen a Román Népköztársaságban az első – Rómától, a Pápától – független egyház feje. Erre nem volt hajlandó, hiába gyötörték. Kínzói egyik vallatása során („tisztálkodás alatt”) kegyetlenül leforrázták. Kevéssel e gálád tett után vértanú-életét visszaadta Teremtőjének. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében és a Kárpátaljai Apostoli Adminisztratúrában töretlenül él a mártírhalált halt püspök emlékének tisztelete.
Imádkozzunk Püspök Atyánk szentté avatásáért!
Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy Fiad szentséges Szíve szerinti papokat neveljen. Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az Egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára, és hallgasd meg kéréseinket! Engedd, hogy közbenjáró, kérő imádságaink meghallgatásra találjanak és az ő dicsőségét hirdessék!

Amen.