…és neked mit jelent a szerelem?

Mi is a szerelem? Annyiszor megkérdezzük önmagunkat vagy a barátainkat, hogy ők mit gondolnak erről. De mi van akkor, ha a szerelemnek nincs is fogalma, mert mindenki másképpen éli meg? A szerelmet nem lehet szavakba önteni, az egy olyan csodálatos és egyben fájdalmas érzés, amit ott bent a szívünkben élünk meg. Ott születik meg, és ott is ér véget. Néha szeretnénk tudni, vajon kibontakozhat-e szerelem, s hosszú távon is fennmaradhat-e a jó kapcsolat két ember között. Az alábbi interjú-mozaikban különböző élethivatást gyakorló és különböző élethelyzetben és korban lévő embereket kérdeztünk arról, hogy mit is jelent számukra a szerelem…

Én egy szerelemért otthagytam az otthonomat, megszokott életemet, egy hét ismeretség után. Ennek már három és fél éve, de ez az idő igazolta az akkori jó döntésemet. Nekem a szerelem segített a jó választásban. Most is színt visz az életembe. Ha nem lenne szerelem, a világ unalmas és szürke lenne. Alig várom hogy a munkából hazamehessek és átöleljük egymást.

egy fiatal házas nő

* * *

Így 30 év után letisztul ez az érzés. A szerelem már nem olyannak tűnik, mint kezdetben volt. Letisztul, és a lényeges dolgok maradnak meg belőle -a hűség, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés.

egy idősödő házas férfi

* * *

Örülök neki! Hiszen hogyan tudnánk szeretni azt, Akit nem látunk, ha nincsenek érzéseink azok felé, akik közel álnak hozzánk. Mint lehetőség -Isten ajándéka, mint megvalósultságot -határait a legális keretek szabják meg, melyek innentől kezdve határtalanok.

egy katolikus pap

* * *

Azt gondolom, hogy van égi és földi szerelem, de mivel egy szívünk van, mindkettő ugyanabból a gyökérből fakad, az örök élet és örök boldogság hiteles vágyából. A Jóistennek hála, megtapasztalhattam mindkét formáját, és az égi szerelem most is él bennem és éltet.

A földi szerelem egész emberségemet megmozgatta, de tudom, hogy intenzív szerepet játszottak benne a hormonok is. A Jóisten ajándéka, hogy két ennyire különböző lény, mint a férfi és a nő, ekkora vonzalmat érezzenek egymás iránt, és vágyjanak a személy minden dimenzióját (lelki, szellemi, társadalmi, testi, érzelmi dimenziókat) érintő egységre.

E szerelemben új és nagyon értékes énemet fedezhettem fel, és a másikat is „idealizáltam”. Ez nem volt baj, sőt, éppen hogy ez az állapot késztetett arra, hogy a jobbik, az ideális énemet fejlesszem, annak adjak teret inkább, mint a kevésbé vonzó oldalaimnak.

Ha már voltál viszonzottan szerelmes, akkor tapasztalhattad, hogy mennyire szépnek, jónak, igaznak, nagyon szerethetőnek, élettel telinek érezhetted magad, a teremtmények, az istengyermekek legszebb, Istentől kapott, Őrá hasonlító tulajdonságai ragyoghattak rajtad, benned. Az igazi szerelem így teszi jobbá az embert.

Az én életemben a földi szerelem hitetlenségünk miatt vált boldogtalanná, mindketten azt akartuk, hogy a másik tegyen boldoggá (holott erre csak Isten képes), és a két önzés kimerítette egymást, nem volt szeretetforrásunk, nem ismertük Istent.

E kiégett és elkeseredett állapotomban lépett az életembe az égi szerelem, Jézus. Ő tudta, hogy az örök és tökéletes szeretetre vágyom, hisz épp Ő ültette belém e vágyat születésem óta. Amikor Vele találkoztam, megértettem, hogy Őt kerestem egész addigi életemben. Sok keresztény talán nem is sejti, hogy Jézus képes emberi érzésekkel szeretni, mindenkit úgy, ahogy neki a legboldogítóbb. Megtérésemtől kezdve fokozatosan tanultam a Vele való kommunikációt, egyre több szeretetet, soha nem tapasztalt gyengédséget tapasztaltam. Az első igenem, rendbe lépésem után, és később a végleges igent mondásom, örökfogadalmam után valóban a szerelem húrjait pengette bennem Jézus, de egyidejűleg csiszolt is, fokozatosan szembesített gyengeségeimmel és erősítette a vágyamat, hogy jobbá legyek, hogy legalább egy kicsit viszonozhassam e szeretetet, melyben fürdök. A szerzetesnek a társa Jézus, legbensőbb barátja, bizalmasa, aki mindig mellette van és egyúttal az utat is mutatja. A teljes önátadás, amire a földi szerelmesek is vágynak, az Istennel való szeretetkapcsolatban a teljes engedelmesség által valósul meg: életemet, testemet, lelkemet, szellemi kapacitásomat, minden tehetségemet Neki adtam, az Ő szolgálatába állítottam (legalábbis erre törekszem), és ezzel tudom én is egy kicsit (Ő azt mondja, hogy nagyon, hisz már a létem is boldoggá teszi) boldoggá tenni azt, Aki a boldogságom.

A szerzetes földi szerelemre való képessége nem múlik el a hivatása megélése során (ahogyan a házasságban is előfordulhat eme felbolydulás), de imával, értelmünk használatával, lelkivezető, elöljáró, barátok segítségével átvészelhető, és még nagyobb hűségre, elköteleződésre vezet Jézussal.

A Jóisten titka, hogy kit és miért választ ki magának szorosabb követésére, de minden embernek a szerelem a hivatása, vagy a házasságban vagy Istennel megélve.

egy fiatal szerzetesnő