Gólyatáborunk

778

Ebben az évben is megszervezték a Munkácsi Szent István Líceum elsőseinek gólyatáborát augusztus 21. és 24. között Bustyaházán. Tizenhatan nyertünk felvételt a líceumba, osztályfőnökünk pedig Gulácsy Éva lett. Péntek reggel indultunk, s mire megérkeztünk, ott várt már minket két osztálytársunk. Megérkezésünk után elhelyezkedtünk szobáinkban, majd egy tábornyitó program következett. Ezek a napok arra szolgáltak, hogy jobban összeszokjunk és összebarátkozzunk, egy csapatként tudjunk működni, és meg legyen köztünk az örök jókedv.

Programfelelőseink és nevelőink Demjén Izabella és Kótyuk Erika voltak, akik egykor szintén a líceumba jártak. Az ő érdemük volt, hogy az összeszokás és a megismerkedés nagyon jól sikerült, mivel érdekes és szórakoztató, illetve elgondolkodtató ismerkedős játékokkal készültek nekünk. Kedvencünk, pontosabban, ami tényleg nagyon jó volt, a Keresztút, amihez nekünk kellett leírnunk az elmélkedést, és amellett pantomimban eljátszanunk az állomásokat. Ez nagyon komoly dolog volt számunkra, de főleg két osztálytársunknak, akik reformátusok. A vezetők nagyon örültek, hogy ők is egészen bele tudták élni magukat mindenbe, de ránk is büszkék voltak.

Csak három napig voltunk összezárva, de annyira megkedveltük egymást, hogy nagyon nehéz volt a búcsúzkodás. De mivel csak egy hétre váltunk el, alig várjuk az újabb találkozást. Mi tudjuk, hogy igazán jó és összetartó osztály leszünk, s ez a kötelék sosem fog megszűnni köztünk. Most 13 fiatal ismerhette meg egymást, akik mind csodálatos emberek, és örök élmény lesz együtt tanulnunk

Az első évfolyamosok

Előző cikkIkonfestő tábor volt Nagyszőlősön
Következő cikkA VII. Római Katolikus Egyházzenei tábor Rahón