Március 27-én a munkácsi székesegyházban az olajszentelési szentmisén Oleg Szalamon, a lembergi (brjuhovicsi-i) szeminárium rektora mondott homíliát, majd a szentmise után rövid buzdítást tartott a papoknak. A szentmisén megemlékeztünk egyházmegyénk megalapításának 11. évfordulójáról is.
Mária-szobor megáldása Visken
Április 8-án Rácz István atya meghívására szentmisét mutatott be Visken Majnek Antal püspök. A szentmise után megáldotta a Mária-szobrot, melyet ajándékba kapott az egyházközség. Mivel aznap volt Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, ezért a szentmise után a püspök atya megáldotta a gyermeket váró édesanyákat.
Papi lelkigyakorlat
Április 8-11. között lelkigyakorlatot tartott Szinyákon a magyar nyelvű papoknak Varga László atya, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke.
Don Bosco ereklyéi Ungváron
Ungvár is fogadta Don Bosco ereklyéit, mely a szent születésének 200. évfordulója alkalmából járja körbe a világot. A Don Bosco alakját mintázó szobor a szent pap és rendalapító ereklyéjét tartalmazza. Az ereklyét számos hívő várta a plébániatemplomban; Majnek Antal püspök atya és több papja is részt vettek a fogadásán. Az ereklyét Majnek Antal püspök külön kérésére vitték el Ungvárra is, az ukrajnai helyszínek után.
Konferencia Fehérgyarmaton
Április 12-én konferenciát tartottak Fehérgyarmaton Klobusiczky Péternek, a régi Szatmári Egyházmegye második püspökének emlékére. A konferencián három püspök vett részt: Schönberger Ferenc szatmári, Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi és Majnek Antal munkácsi megyéspüspök. A konferencián részt vettek a városi és a megyei közigazgatás képviselői is. Nemzetközi cigánykonferencia Ausztriában
Nemzetközi cigánykonferencia Ausztriában
Április 12-14. között az ausztriai Pinkafelden került sor a cigánypasztorációs munkatársak szokásos évi nemzetközi találkozójára, melyen egyházmegyénket négy, cigányokkal foglalkozó hitoktató képviselte. A találkozó témája a következő volt: „Effata: nyissuk meg lelkünket a másik titokzatos világa előtt!”
Püspöki konferencia Berdicsivben
Április 16-18. között nemzeti zarándoklattal egybekötött püspöki konferenciát tartottak a berdicsivi kegyhelyen a Hit évében Ukrajna római katolikus püspökei. A kármeliták felújított temploma adott otthont az eseményeknek. A konferencián részt vett Thomas E. Gullickson ukrajnai apostoli nuncius és Andrzej Dzięga szczecin-i érsek is. A konferencián különböző beszámolók hangzottak el, s megemlékeztek a Wołyń-i tragédia 70. évfordulójáról is. Az utolsó napon három szeminárium hallgatói zarándokoltak el Berdicsivbe, hogy részt vegyenek a befejező ünnepi szentmisén.
Kamilliánus lelkigyakorlat
Április 20-án szentmisét mutatott be Munkácson György Alfréd, a kamilliánusok magyarországi vezetője. A szentmisén kiszolgáltatták a betegek kenetét is. Alfréd atya ezután (április 20-21-én) kétnapos lelkigyakorlatot tartott Szinyákon a kamilliánus családok tagjainak és a többi résztvevőnek. Április 20-án Michels Antal esperes összehívta a beregszászi esperesi kerület kurátorait és pénztárosait, akiknek előadást tartott. Az előadáshoz hozzászólt a közben megérkező Majnek Antal püspök is. Ezután a jelenlévők bemutatkoztak, majd munkacsoportokban megbeszélést tartottak munkájukról.
Felhívások
Búcsú Ungváron
Április 27-én 9 órai kezdettel tartják Ungváron a Szent György plébániatemplom búcsúját. Az ünnepi szentmise meghívott szónoka Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz. Pálos emléktábla-megáldás Ungváron Május 4-én 18 órakor szentmisét mutat be Ungváron Bátor Botond magyarországi pálos rendfőnök és Majnek Antal püspök. A szentmise után emléktáblát áldanak meg a plébánia udvarán, annak emlékére, hogy Ungváron régebben pálos kolostor működött az Oltáriszentség tiszteletére.
Ukrán ifjúsági találkozó
Május 9-én 9 órai kezdettel tartják Munkácson az ukrán nyelvű egyházmegyei ifjúsági találkozót. Helyszín: Agrár College, Matroszova u.
Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó
Közös ifjúsági találkozóra kerül sor a Szent Márton Egyesület, a Háló Egyesület és a Görög Katolikus Ifjúsági Szervezet szervezésében Beregszászon május 11-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
A találkozó előadója Bán Jónás OFM nagyszőlősi plébános, meghívott vendége Sillye Jenő lesz. A találkozó 8 órakor regisztrációval kezdődik.
Minden 14 év fölötti fiatalt szeretettel hívunk és várunk erre az alkalomra.
Felhívások
Búcsú Ungváron
Április 27-én 9 órai kezdettel tartják Ungváron a Szent György plébániatemplom búcsúját. Az ünnepi szentmise meghívott szónoka Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz. Pálos emléktábla-megáldás Ungváron Május 4-én 18 órakor szentmisét mutat be Ungváron Bátor Botond magyarországi pálos rendfőnök és Majnek Antal püspök. A szentmise után emléktáblát áldanak meg a plébánia udvarán, annak emlékére, hogy Ungváron régebben pálos kolostor működött az Oltáriszentség tiszteletére.
Ukrán ifjúsági találkozó
Május 9-én 9 órai kezdettel tartják Munkácson az ukrán nyelvű egyházmegyei ifjúsági találkozót. Helyszín: Agrár College, Matroszova u.
Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó
Közös ifjúsági találkozóra kerül sor a Szent Márton Egyesület, a Háló Egyesület és a Görög Katolikus Ifjúsági Szervezet szervezésében Beregszászon május 11-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
A találkozó előadója Bán Jónás OFM nagyszőlősi plébános, meghívott vendége Sillye Jenő lesz. A találkozó 8 órakor regisztrációval kezdődik.
Minden 14 év fölötti fiatalt szeretettel hívunk és várunk erre az alkalomra.
Sillye Jenő-koncert Munkácson
A Munkácsi Szent István Líceum jótékonysági koncertet szervez az intézmény javára Sillye Jenő és barátai vendégszereplésével. Rajtuk kívül más zenekarok és kórusok is fellépnek. Időpont: 2013. május 12. 14.00 (k.e.i)
Helyszín: a Tanulók Háza
Jegyek vásárolhatók a líceumban, a Mira u. 5. alatt található egyházi könyvtárban. A jegy ára 50 hrivnya. Érdeklődni a líceum telefonszámán lehet: 0-2-31-23027.
Gyermekotthon megáldása Rahóban
Május 15-én áldják meg az elkészült gyermekotthon épületét Rahóban.
Ballagás a Munkácsi Szent István Líceum ban Május 24-én ballagnak el líceumunk végzős diákjai. A program 9 órakor szentmisével kezdődik a székesegyházban, majd a líceum épületében folytatódik. Május 28-30. között Kárpátaljára látogatnak Csehországból a znojmói karitász képviselői, akik évek óta sokféle támogatást nyújtanak egyházmegyénknek. Zarándoklat A Szent Márton Egyesület május 17-19. között zarándoklatot szervez a csíksomlyói búcsúra. Jelentkezés és részletek az Egyesület elérhetőségein. E-mail: sztmartonegyesulet@gmail. com, telefonszámok: 066-6529411 (Megyesi László), 066- 2136268 (Váradi Natália). A munkácsi önkéntesek ismét akcióban! 2013. március 26-án a munkácsi önkéntes csoportok tagjai ismét akcióba lendültek, két munkácsi egyedülálló rászorulónál végeztek húsvét előtti nagytakarítást. Sok volt a tennivaló, takarítanivaló: porszívóztak, súroltak, konyhát takarítottak, fát fűrészeltek tüzelőnek… Mindent, amire szükség volt. A munka végeztével egy-egy hot dog mellett megosztották egymással tapasztalataikat.