Isten meggyógyította, hogy általa másokat is gyógyítson

Beszélgetés Ligy Payyappilly nővérrel

Pósaházán a római katolikus idősek otthonát a Szent József Kongregáció nővérei vezetik. Vezetőjük az indiai Ligy Payyappilly nővér, aki a rendbéli szolgálata mellett a gyógyító imádság szolgálatát is végzi. Hétköznap több tucat betegséggel, bajokkal, problémákkal megterhelt ember megy hozzá, hogy közvetítse imáin, kézrátételén keresztül Isten gyógyító erejét. Az alábbi interjúban őt kérdeztük szolgálatáról, életéről.

– Indiában, Kerala államban születtem, – kezdi a beszélgetést Ligy nővér – kilencen vagyunk testvérek, 6 fiútestvérem és 2 leánytestvérem van. Szerzetesi hivatásom kialakulására nagy hatással volt nővérem, aki szintén szerzetes. 23 éve vagyok a rendben. 2000-ben érkeztem Ukrajnába, kijevi rendházunkba, elöljáróim kérésére. Sokkolóan hatott rám az emberek vallástalansága, a templomok üressége, a sok szenvedélybeteg és istentelen ember. Reménykedtem, hogy mielőbb visszatérhetek hazámba. Nem éreztem jól magam Kijevben. Fél év után erős hát- és fejfájás jelentkezett nálam. A kivizsgálás során gennyes daganatot találtak a gerincemnél, ami csonttuberkulózis miatt alakult ki. Az orvosok azt mondták, néhány hetem van még hátra. Az elöljáróm megkérdezte, hogy mi az utolsó kívánságom. Én azt feleltem: „Nem akarom, hogy Ukrajnában temessenek el. Kész vagyok arra, hogy Franciaországba, a rendünk központjába, vagy Indiába utazhassak, hogy ott tölthessem utolsó napjaimat.” Ő azt mondta, menjek haza a családomhoz. Indiában is alátámasztották az orvosok, hogy a betegségem gyógyíthatatlan, és hozzátették: ha az Istenem, akiben hiszek, akarja, hogy éljek, akkor élni fogok.

– Sejtem, hogy mi történt ezek után…

– Volt egy élményem, amikor vagy álmomban, vagy látomásban Istennel beszélgettem. Ő azt mondta: „Azt akartam, hogy Ukrajnában szolgálj nekem, te pedig nem akartad. Tudom, hogy elítéled az ottani embereket, mert bűnösen élnek. De senki nem ítélkezhet más ember fölött. Nem akartad őket szolgálni, ezért hazahoztalak.” Isten senkire sem kényszeríti rá az akaratát. Én akkor azt kértem Istentől, hogy gyógyítson meg halálos betegségemből, és én visszatérek Ukrajnába, s Őt fogom szolgálni. Ezek után lassan, de folyamatosan elkezdett javulni az állapotom. Még néhány hónapig nagy fájdalmaim voltak, amitől nem sokat tudtam aludni, ezért imádkoztam. Egy nap alatt 45-50 rózsafüzért is elimádkoztam, hiszen volt időm rá. Egy év után már lábra tudtam állni, és teljesen felépültem. Mivel fizikai munkát nemigen végezhettem, s rendtársaim is kímélni akartak még, egész nap a kápolnában imádkoztam az Oltáriszentség előtt. Volt, hogy naponta 8-10 órát is ott töltöttem. Újabb egy év elteltével az elöljáróm megkérdezte, vissza akarok-e térni Ukrajnába. Nagyon féltem az ottani szolgálattól, de igent mondtam.

– És mikor, hogyan kapta Istentől a gyógyítás adományát?

– Ez még Indiában történt, amikor hat hónapig az ukrán vízumomra vártam. Egy idős férfi jött el rendházunk kápolnájába, és arra kért, hogy imádkozzak érte, hogy mielőbb meghalhasson, mivel nincs már ereje szenvedni a betegsége miatt. Én akkor megkérdeztem tőle: „De hát miért ne azért imádkozzunk, hogy Isten meggyógyítsa Önt?” Ő csodálkozva mondta: „Nem tudom, erre még nem is gondoltam, hiszen idős vagyok már” Kezemet fejére helyezve így imádkoztam fölötte: „Istenem, Te fiatal korom ellenére betegséget küldtél nekem, majd csodás módon meggyógyítottál. Hiszem, hogy terved van velem. Ha azt akarod, hogy Ukrajnában szolgáljalak Téged, adj jelet. Gyógyítsd meg ezt az embert.” Ez egy pénteki napon történt. Két nap múlva a vasárnapi szentmise után ez az idős ember odajött hozzám és azt mondta: „Isten engem teljesen meggyógyított az Ön imái által. Köszönöm!”

– Hogyan folytatódott a szolgálata Ukrajnában?

– Megkérdeztem az elöljárómtól, szolgálhatnék-e egy másik ukrajnai városban, mert úgy érzem, nem Kijevben kell lennem. Azt mondta, keressek egy helyet. Két püspöknek írtam érdeklődő levelet – Leon Dubravskij püspöknek és Majnek Antal püspöknek –, hogy szükség lenne-e náluk a Szent József Kongregáció nővéreinek szolgálatára.

– Miért csak nekik?

– Mert egy egyházi statisztika szerint e két egyházmegye területén (munkácsi és kamenec-podilsk-i egyházmegye – szerk. megj.) él a legtöbb katolikus hívő az összlakossághoz képest, és én olyan helyre akartam menni, ahol sok a katolikus. Imáimban azt mondtam Istennek, hogy amelyik püspök előbb válaszol levelünkre, oda megyünk. Antal püspök küldött elsőként választ, hogy a munkácsi egyházmegyében szüksége lenne a szolgálatunkra. Így ide jöttem, először csak egyedül. Egy ideig a szinyáki plébánián laktam, majd ideköltöztem Pósaházára, amikor megalakult az öregek otthona, és akkor rendtársaim is érkeztek ide.

– Hogyan indult itt Kárpátalján a gyógyító imaszolgálata?

– Beszélgetések során mondták el az emberek, hogy ilyen vagy olyan betegségük, problémájuk van. Én megkérdeztem, hogy imádkozhatok-e fölöttük a gyógyulásukért. Ezek az emberek többnyire meggyógyultak, vagy legalábbis enyhült a betegségük. Jelenleg naponta legkevesebb ötven ember látogat el hozzánk és kéri a gyógyító imádságomat. De van, amikor 150-200 ember fölött is imádkozom egy nap alatt.

– Ez az imádkozás mennyire fárasztó, kimerítő lelkileg?

– Lelkileg egyáltalán nem kimerítő, hiszen én csak közvetítem Isten gyógyító kegyelmét. Ima alatt egyik kezem mindig az Oltáriszentségnél van, a másikat pedig a betegre helyezem. Mivel állva imádkozom, ezért esetleg fizikai fáradtságot érzek a több órás állás miatt.
Sokan jönnek ide úgy, hogy nem hisznek az imában, Isten erejében. Van, aki Istenben sem hisz, egyszerűen csak egy gyógymódnak tekinti ezt, és szeretne egy próbát tenni. De amikor egy-egy betegtől megkérdezem rögtön találkozásunk elején, hogy fáj-e még a háta vagy a keze, akkor felkapják a fejüket: „Honnan tud ezekről a fájdalmaimról?”

– Mindenki meggyógyul, aki Önhöz jön?

– Nem, nem mindenki. Amikor imádkozom, soha nem a gyógyulást kérem Istentől, hanem azt, hogy bocsássa meg az illető bűneit és áldja meg. Isten egyedül dönti el, hogy a gyógyulás az ember üdvösségét szolgálja-e vagy sem. Van, amikor ima közben látom, hogy az illető meg fog halni egy hónap múlva vagy három napon belül. Ekkor mindig az adott ember üdvösségéért imádkozom.

– Mi az, amit tanácsolni, üzenni szeretne az olvasóinknak?

– Isten legyen mindig az első helyen az életükben. Az imádság nagyon fontos. Mindenkinek időt kell találnia az életében a napi imádságra. A családban nagyon fontos a közös imádság. Gyakran mondom családos embereknek, hogy bár a gyermekeik néha sírva vagy kedvetlenül mennek az óvodába, iskolába vagy az orvoshoz, mégis elviszik őket, mert tudják, hogy ez a javukra válik. Így kell ennek lennie az imádsággal is. Már a kisgyerekeket hozzá kell szoktatni. Az én szüleim minden reggel öt órakor ébredtek, és minket is akkor ébresztettek. Addig senki nem mehetett el otthonról, amíg nem végeztük el a közös imát. Édesanyám addig nem adott vacsorát a családban senkinek, amíg nem mondtuk el közösen az esti imádságot. Ez nagyon erős alapot adott az életemnek. Lehet, hogy gyermekkoromban nehezemre esett ez a közös imádság, de most már látom, milyen hatalmas kincset adtak nekem ezzel a szüleim.