Kárpátaljai katolikus családok találkozója Beregszászon

630

A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében rendezték meg a 3. Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Napot a helyi római katolikus templom udvarán június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.

Közel ötszázan gyűltek össze a templom mögötti Pásztor Ferenc Közösségi Ház területén. A szervezők évről évre felszeretnék hívni a figyelmet a család intézményének fontosságára, és buzdítani kívánják a házaspárokat a gyermekvállalásra. Emellett a családi nap lehetőséget biztosított a Kárpátalja különböző pontjairól – Visk, Bótrágy, Munkács, Mezőkaszony, Tiszaújlak, Oroszi, Bene – érkező családoknak a tapasztalatok megosztására, egymás megsegítésére, építő eszmecserére.

A családi napon Kacsó András, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány elnöke a hit megtartó erejéről beszélt. Őt követte Popovicsné Palojtay Márta munkácsi mentálhigiénés szakember, aki a családban betöltött szerepeket vázolta, azt, hogy mitől érzik jól magukat a családtagok.

Az esemény hivatalos megnyitóján házigazdaként köszöntőt mondott Molnár János esperesplébános és Gara Katalin, Magyarország beregszászi konzulátusának konzulja. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke üdvözlő szavait Fejes Norbert tolmácsolta a résztevőknek. Elmondta: az intézet azért vállalt részt a családi nap támogatásában, mert az egyház és a család összetartó ereje két olyan fontos tényező, sarokpont, amelyek elengedhetetlenek a kárpátaljai magyarság megmaradásához. Beregszász polgármesterének, Babják Zoltánnak üzenetét Bendik Veronika olvasta fel.

A családi napon a legkisebbeket bábszínházzal és táncos foglalkozással várták, a kisiskolások kipróbálhatták a kötélpályát, az íjászkodást és az ügyességi népi fajátékokat, valamint kincset kereshettek. A tinik sportversenyen és csoportfoglalkozáson vehettek részt. Délután a fafaragás, a babakészítés, a gyöngyfűzés, a csuhézás és az agyagozás mesterségével ismerkedhettek kicsik és nagyok. Megnyílt a trambulin és a toronytúra. A nap folyamán a beregszászi Szent Anna Karitász sátránál ruhavásárt tartottak, melynek bevételét a rászorulóknak ajánlották fel.

Délután a nagyberegi teremkerékpárosok tartottak bemutatót. Őket a Szárnyas Sárkány Gólyalábas Társulat követte, műsorukba bevontak idősebbeket és fiatalokat is, átbújtatták vagy épp az égbe emelték a vállalkozó szellemű jelentkezőket. A délutánt a Misztrál együttes koncertje zárta. A családi nap végén Majnek Antal munkácsi megyéspüspök mutatott be a szentmisét.

Jakab Annamária, Beregszász

Előző cikkInterjú Landwehr Martin exorcista atyával
Következő cikkElsőáldozás Munkácson