Kisközösségek Kárpátalján

215

Puss Sándor atya jelenleg Kárpátalja ifjúsági referense. Az itt töltött idő alatt – 3 éve van Kárpátalján — bizonyára sok tapasztalatot szerzett a fiatalokkal való foglalkozás terén, hiszen az itthon megalakult kisközösségek létrejöttét is lelkesen támogatta és segítette.
– Milyen korábbi tapasztalatai voltak az ifjúsági kisközösségekkel kapcsolatban?
Mielőtt átjöttem Kárpátaljára, 15 évig szlovákiai kisközösségekben éltem. Ezek a plébániáktól függetlenül léteztek – hiszen akkoriban a hivatalos Egyházat üldözték -, és így kialakult egy „természetes” ifjúsági élet; az egyetemeken, kollégiumokban, lakótelepeken, középiskolákban helyi referensek tevékenykedtek. A közösség tagjai más-más plébániákról jöttek, és fokozatosan létrejött egy „földalatti Egyház” a hivatalos Egyházzal párhuzamosan.
A forradalmi változások után Magyarországon és Szlovákiában az egyes közösségek vezetői és tagjai szervesen be tudtak épülni a hivatalos Egyház szerkezetébe.
– Ez Kárpátalján is így volt?
Kárpátalján a helyzet egy kicsit más. Itt „földalatti Egyház” létezéséről nem tudunk, így egyszerre két területen kell dolgoznunk, és szerveznünk:
– plébániai közösségeket kell építenünk, ami azzal is jár, hogy a húszas tanácsokból egyháztanácsokat kell kovácsolnunk, amelynek a pap nemcsak a tagja, hanem a vezetője is;
– külön hangsúlyt kell fektetnünk az egyes pasztorációs területekre, így az ifjúságra és a gyerekekre is.
Ez a szervezői folyamat akkor fog véget érni, amikor lesz egy pap, aki csak az ifjúság lelkesítésével fog foglalkozni, és lesznek mások – nem feltétlenül papok -, akik gyermekek hitoktatásával, cigányok és más pasztorációs területek ellátásával és szolgálatával lesznek megbízva, s ennek szentelik életük néhány évét. Kárpátalján ilyen szempontból más helyzetben vagyunk, a kisközösségi élet nem tűnik egyetlen lehetőségnek arra, hogy a hívő megélje keresztény hivatását. Vagyis vannak, akik több területen is bekapcsolódnak az Egyház életébe, szolgálják az Egyházat, de nem kisközösségeken keresztül, s ezért nem igazán találják a helyüket. A plébániai közösségek is csak akkor gyümölcsözőek, ha kisközösségek találkozási helyévé, érintkezési felületévé válnak.
– Kárpátalján talán még nem mindenki találkozott a kisközösség fogalmával. Mondana néhány szót erről?
Kisközösség alatt olyan 5-10 fős csoportot értünk, melynek tagjai együtt fedezik fel a kereszténység leglényegesebb elemeit, melynek a tapasztalataitól a nagy plébániai közösségek gyakran meg vannak fosztva. Ennek alapján beszélünk ifjúsági csoportról (énekkarról, 20-30 fős hittancsoportról) és kisközösségről, amelynek egyedüli összetartó ereje, hogy tagjai közelebb állnak egymáshoz, mint az énekkar tagjai, mint az osztálytársak vagy évfolyamtársak.
A kisközösség akkor igazi, ha tagjai a vasárnapi szentmisén kívül legalább egyszer találkoznak, elmondják, mi történt velük egy hét alatt, hogyan élték meg azt az evangéliumi részt, amelyről előző héten közösen elmélkedtek. Ez a megosztás olyan bizalmas kapcsolatot tud teremteni, amely kiváltja a közös imát anélkül, hogy bárki is kényszerítve érezné magát. Minden kisközösségnek egy-két éven belül közös, kreatív munkába is be kell kapcsolódnia, ami újabb okot ad arra, hogy legyen miről beszélgetni, közösen imádkozni.
– Mivel kezdte munkáját Kárpátalján?
Ittlétem első szakaszában azokat a fiatalokat kerestem, akik egy-egy faluban magányosan tenni próbáltak valamit az Egyházért. Buzdítottam a kezdeményező fiatalokat, hogy teremtsenek maguk köré kisközösségeket, ne egyedül, hanem együtt próbálják megélni keresztény hitüket. Egymást megismerve és egymás terhét hordozva a nehézségek elviselhetőbbek lesznek, az összetartozás érzése pedig erőt ad a mindennapi küzdelmekhez. A nagyobb városokban a közösségek kialakulása, szerveződése már folyamatban van, s nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek körében is. Az előbbre lépést és a folytonosságot abban látom, hogy a közösségi szellemet – a jövőre való tekintettel – már a kis hittanosaink között élesztgetni, alakítani kell.
– Van-e olyan mozgalom, amely ezeket a kisközösségeket összefogja?
Ilyen a HÁLÓ, amely nem nevezi magát mozgalomnak – valahol középen áll mozgalom és szervezet között -, de lelkiségét tekintve a közösségeket fogja össze, és arra törekszik, hogy személyes kapcsolatok szülessenek különböző kisközösségek tagjai között, akik a távolság ellenére időről időre találkoznak, töltekeznek egymás hitéből, és jól érzik magukat együtt.
A HÁLÓ arra törekszik, hogy Kárpát-medence kisközösségei – a különböző országok katolikus kisközösségei – megismerjék egymás értékeit, igényeit, nehézségeit, és megtalálják az egységet a különbözőségben, a sokszínűségben.
– Úgy tudom, hogy nyáron lesz egy nagyszabású HÁLÓ találkozó Erdélyben. Mit vár ettől a találkozótól?
Mivel ez egy 700 fős tábor lesz – 5 ország keresztény katolikusai gyűlnek össze Erdélyben – kapunk egy hozzávetőleges képet arról, kik is vagyunk valójában, hányan vagyunk, és hogy tudunk-e valami szépet és jót csinálni együtt. Azt is megtapasztalhatják majd a résztvevők, hogy jó együtt lenni, jó megismerni egymást. Azt hiszem, nagyszerű főpróba lesz ez a 2000. év rendezvényeinek lebonyolításához is. Terveink szerint Kárpátaljáról is mennek résztvevők az erdélyi találkozóra, és bízom benne, hogy szép élményekkel és új lendülettel térnek majd haza. Itthon is nagy szükség van a fiatalos, megújult és életvidám keresztényekre, akik a krisztusi élet mellett tesznek tanúságot.
– Köszönöm a beszélgetést, és Isten áldását kívánom Sándor atyának a további szolgálathoz!

Molnár Orsolya