Konferencia és lelkigyakorlat Szarvasházán

677

2008. május 16-18. között negyedik alkalommal rendeztek konferenciát egyházmegyénkben a katolikus intézmények – óvódák, iskolák, karitászszervezetek – vezetői és munkatársai számára. A rendezvény helyszíne Szarvasháza (Zsdenyijevo) volt, ahol több mint hatvan résztvevő gyűlt össze erre a hétvégére. Dr. Lajkó Károly a konfliktusok kezeléséről tartott előadást, majd gyakorlati példákkal, szerepjátékokkal is segített a résztvevőknek konkretizálni az elméleti tudnivalókat. Egészen apró, jelentéktelennek tűnő helyzeteken keresztül világított rá a konfliktus igazi okára, a személyek közötti kapcsolat lényegére. Idén először a hétvégének lelkigyakorlatos jellege is volt, melyet a résztvevők nagyra értékeltek. Bán Jónás ferences atya, aki jelenleg Szegeden működik, a megbocsátásról tartott előadást. Vezetésével két foglalkozás keretében is elmélyítethettük a közben felmerülő kérdéseket, gondolatokat.

csoportfoglalkozás

A tékozló fiú és az irgalmas szamaritánus történetének izgalmas feldolgozása során rádöbbenhettünk arra, ki az, aki valóban rászorul a megbocsátásra, valamint arra, hogyan kell oly módon segítséget nyújtanunk, hogy az az érintettnek valóban segítség is legyen. A programok között elegendő szabadidő állt rendelkezésünkre, hogy pihenhessünk, beszélgethessünk, s a gyönyörű tájat is élvezhessük. Minden nap szentmisén is vehettünk részt. A találkozó végén a legtöbben azt fogalmazták meg: rengeteget tanultak, sok mindent megértettek, és másképp fognak hozzáállni a munkájukban vagy családi életükben felmerülő helyzetekhez. Jó volt találkozni a régi ismerősökkel, és újakat megismerni. Köszönet mindezért a szervezőknek, Török Dénesnek és Orsolyának, a két előadónak, és mindazoknak, akiknek segítségével és támogatásával létrejöhetett ez a tartalmas hétvége.

P.ZS.

Előző cikkNemzetközi tudományos-gyakorlati szeminárium
Következő cikkIX. Egyházmegyei Hittanverseny