Magas színvonalon a zene és a szegények javára

660
Jótékonysági koncert Munkácson

Székesegyházunkban kilencedik alkalommal tartották meg a hagyományos jótékonysági koncertet, amelyen a történelmi egyházak munkácsi kórusai szerepeltek, valamint egy Baktalórántházáról (Magyarország) érkezett vendég kórus. A koncert fővédnökei Majnek Antal püspök és Tóth István, a beregszászi magyar konzulátus főkonzulja voltak. A koncertet megtisztelte még részvételével Bayer Mihály kijevi magyar nagykövet, dr. Kerekes Henrietta, a beregszászi külképviselet konzulja, Baktalórántháza polgármestere, Nagy Lajos és jegyzője, dr. Rebák Éva. A koncerten kapott önkéntes adományokat minden évben a munkácsi szegények étkeztetésére fordítják.

Michels Antal munkácsi plébánosnak és Szvirida János munkácsi karnagynak, a rendezvény főszervezőjének köszöntője után a kórusok fellépése következett. Utoljára a Baktalórántházi Városi Vegyeskar mutatta be műsorszámait.

Karnagyuk, Kenéz András kárpátaljai születésű, Kijevben tanult zenét, később költözött Magyarországra. A koncert lezárásaként, mint minden évben, a kórusok és a hallgatóság együtt énekelték el Mozart Alleluja kánonját.

A rendezvény végén Tóth István főkonzul méltatta a magas színvonalú zenei és művészeti teljesítményt, Majnek Antal püspök pedig köszönetet mondott a szervezőknek.

Ebben az évben a Révész Imre Társaság művészei ajándékozták meg saját festésű képekkel a kórusok vezetőit: Szvirida Jánost (római katolikus ifjúsági kórus), Bilinec Olgát (görög katolikus kórus), Fazekas Sándort (református kórus), Berec Natáliát (ukrán pravoszláv egyház kórusa), Tarnoveckij Igort (oroszvégi görög katolikus kórus), valamint Kenéz Andrást (Baktalórántházi Városi Vegyeskar).

Pápai Zsuzsanna
Előző cikkÉlménybeszámolók
Következő cikk„Ő házad épít nevednek…”