Április 29. és május 4. között csodálatos élményben volt részem, amikor is egy kis csoporttal Rómában utazhattam, II. János Pál pápa boldoggá avatási ünnepségére. A hosszú út ellenére mindenki jól érezte magát. Útközben is sok szépet láttunk, megcsodálhattuk a tájat, de igazából Róma jelentette a legnagyobb élményt. Vasárnap, május 1-jén a tömeg, és velük együtt mi is, egy embert ünnepeltünk: II. János Pál pápát. Hat évvel halála után is emberek ezreit gyűjtötte maga köré.
Május 2-án is megható szentmisére került sor a Szent Péter téren, amin mi is részt vettünk. Szívet melengető és felemelő érzés volt megtapasztalni azt, hogy testvérek vagyunk, egy cél vezetett bennünket oda, és együtt imádkozhattunk. Végtelenül hálás vagyok a rendezőknek, köszönöm, hogy ott lehettem!
Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy ott lehettem Rómában a boldoggá avatási szentmisén. Nagy élmény volt nekem. Sajnos nem tudtunk bejutni a Szent Péter térre, de Rómában sok helyen állítottak fel kivetítőket, melyek segítségével mi is részt tudtunk venni a szentmisén. Kis csoportunk a Circus Maximusnál talált magának helyet. Amikor XVI. Benedek pápa felolvasta a dokumentum szövegét, mel.- lyel boldoggá nyilvánította II. János Pál pápát, tapsvihar zúgott fel, és a jelenlévők szemében az öröm és a meghatottság könnyei jelentek meg. Ez újabb bizonyítéka volt annak, mennyire közel volt minden emberhez II. János Pál pápa személye, mennyire szerette őt mindenki, és sokan az ő személyén keresztül is érezték az egyház iránti szeretetet.
Körülöttünk mindenféle nyelvet lehetett hallani: olaszt, angolt, németet, lengyelt, nem messze tőlünk ukránok is voltak, de mind éreztük az egységet, az örömöt, mindenkinek boldog volt az arca, és ebben a pillanatban megértettük egymást, bár különböző nyelveken beszéltünk (hasonlított mindez az első pünkösd esményeire). És amikor kis idő múlva a rendezők azt kérték, hogy újból legyünk csendben, az emberek ezrei, akik között sok gyerek is volt, ismét elcsendesedtek, úgy vettek részt a szentmisében. Valóban nagy ünnep volt ez, és a nehézségek és a fáradság ellenére, amivel ez a zarándoklat járt, életre szóló élmény marad számomra.
2011. május 1-jén megadatott számunkra a lehetőség, hogy személyesen is jelen lehettünk II. János Pál pápa boldoggá avatási szertartásán Rómában. A mi zarándokcsapatunk nem jutott be a Vatikánba, így a Circus Maximusban nézhettük végig a szertartást egy kivetítőn, ám így is valódi részesei voltunk ennek a csodálatos eseménynek. Leírhatatlan érzés volt ott lenni az ezeréves falak között, s látni, hogy II. János Pál pápa még ma is százezreket képes útra hívni. Különböző nemzetiségű emberek ezrei más-más nyelven, de mégis egy szívvel imádkoztunk és dicsértük az Istent. Az arcokon végtelen öröm sugárzott. Megtapasztalhattuk a szeretet igazi egységét, az egységet Krisztusban. Dicsőség és hála legyen ezért a csodáért az Istennek, és köszönet boldog II. János Pál pápának s mindazoknak, akik lehetővé tették és segítették utazásunkat!
Végül két olyan ember benyomása, akik televízión keresztül követték a boldoggá avatást: A boldoggá avatás előtti estén volt egy igazán csodálatos virrasztás, ami nekem nagyon szép élmény volt. Ott volt Dziwisz bíboros, meg Marie Simon-Pierre nővér (az az apáca, aki meggyógyult a pápa közbenjárására), és Navarro- Valls, a pápa régi szóvivője. Annyira jó volt őket hallani, ahogy II. János Pál pápáról, a személyes élményeikről beszéltek. Az is nagyon szép volt, hogy öt helyszínre kapcsoltak a rózsafüzér imádkozásakor.
Az egyik helyszín Afrika volt; megható volt, ahogy ott térdeltek sorban egymás mellett a felnőttek, gyerekek, és csak egy sátor volt felállítva nekik, ahol közösen imádkoztak. A többi helyszín nagyon szépen, „előkelően” elő volt készítve, de az afrikai olyan egyszerű volt a többihez képest, és mégis szép. Engem nagyon megragadott. Az is, hogy ők is hozzánk tartoznak.
Jó volt látni, hogy – bár hivatalos formában történt a boldoggá avatás – ennek kereteit szétfeszítette a szeretet és az öröm, ami az egyházban mindig ki kell, hogy töltse a hivatalos kereteket. Mint most is: Benedek pápán és a boldoggá avatást kérő helynökén is látszott, hogy örömmel tölti el őket a kérés is, és annak teljesítése is, és összekapcsolja őket a János Pál pápa iránt érzett szeretet. Ehhez az egységhez csatlakozott aztán minden jelenlevő, sőt, még mi is, a tévé előtt. Amikor elhangzott, hogy boldog, a felhangzó himnusz olyan volt, mint egy húsvéti örömének. Arra is jó volt, hogy közben az emberek kitombolhatták-kitapsolhatták magukat, percekig zúgott a taps, a hangos öröm. Azt hittem, felrepül az a sok zászló, annyira lengették őket. Igazából ekkor éreztem meg, hogy megszűnt bennem a gyász, amit János Pál pápa halála óta állandóan éreztem. Kisgyerekkorom óta hozzátartozott az életemhez, és nagyon fájdalmas volt elveszíteni őt: mintha belőlem halt volna meg egy rész. Olyan volt ez az ünnep, mit egy feltámadás: visszakaptuk őt közbenjáróként, nem fog minket sosem elhagyni ő, aki annyira tudott szeretni mindenkit, feltétel nélkül.