Máriával az új évben

568

Mária nem azonnal értette meg a hivatását, Isten nem közvetlenül jelent meg neki, hanem különböző közvetítők által szólt hozzá. Gábriel angyalon keresztül a gyermek hírüladásakor, Erzsébet szavain keresztül, amikor meglátogatta őt, a pásztorok, bölcsek hódolatakor szavaikban, a gyermek Jézus bemutatásakor pedig az agg Simeon jövendölésében válik számára nyilvánvalóvá hivatásának, anyaságának a titka.

Nem csak egyszer mond igent Istennek, hanem nap mint nap igent mond, amint egyre világosabbá válik számára a feladata. Mária képes volt észrevenni a hétköznapi történésekben és találkozásokban Istent, Isten szavát, és komolyan is vette ezeket. Az egész életét Istennek ajánlotta, és engedelmesen, alázattal teljesítette az akaratát. Így válhatott Isten Fiának édesanyjává, sőt az egész világ Anyjává.

Fontos, hogy Mária példáját követve mi is nap mint nap észrevegyük Isten üzenetét. Ne engedjük, hogy a következő évben a napok csak elszálljanak mellettünk, hanem figyeljünk, fedezzük fel a mindennapi történésekben, találkozásokban Istent, és bátran kövessük Őt. Hisz Isten mindannyiunkat kiválasztott arra, hogy teljesítsük az Ő akaratát. Találjuk meg hivatásunkat, életünk értelmét, feladatait. És kérjük Szűz Máriát, hogy anyai szeretetével mindig védelmezze és segítse utunkat.

forrás: a Don Bosco nővérek honlapja

Előző cikkImaoldal
Következő cikkÚj év – új élet