Meg kell fognunk a kezét

Az öngyilkosság olyan téma, melyről nem szívesen hallunk, írunk, olvasunk. Jobb elkerülni, mert túl szomorú és félelmetes. Ha előfordult a családban, rokonságban, nem beszélünk róla, nem emlegetjük, ha szóba jön, szégyenkezünk miatta. A legnagyobb bűnnél is súlyosabbnak tűnik, hiszen úgy él a közgondolkodásban, hogy a gyilkossal szemben az öngyilkosnak már nincs alkalma a bűnei megbánására. Az Egyházban mind a mai napig több helyen a lelkész, pap nem temeti el az öngyilkosság következtében elhunytat. Szerencsére egyre több az ellenpélda is.

A Szentírásban is találkozhatunk olyan emberrel, aki saját halálát okozta: Júdás, aki nem bírta elviselni a bűnének súlyát, felakasztotta magát. Többször hallottam már Péter és Júdás esetének összehasonlítását: mindketten megbánták bűnüket, de Júdással szemben Péter visszament Jézushoz és kiengesztelődött vele. Tehát az öngyilkos ember tragédiája: már nincs ereje, hogy újrakezdje, nem bízik senkiben, magányos és végtelenül kétségbeesett.

Hogy mi okozza az öngyilkossági krízist az ember életében? Számtalan kiváltó oka lehet: különböző sérülések gyerekkorban vagy a későbbi időszakban, több sikertelenség egymás után, nagyobb veszteség (szerelemben, családtag halála, munkahely elvesztése). Az öngyilkossági krízis következtében beszűkül az ember látóköre, és csak a problémáira tud koncentrálni, nem tud azokból továbblépni, felnagyítja azokat.

Tulajdonképpen lelki betegségről van szó. Bár az öngyilkos nyilván felelős tettéért, de nem olyan mértékben, mint ahogyan azt sokáig hitték. Hiszen nagyon mély krízis kell ahhoz, hogy valaki ennyire elveszítse élni akarását Az öngyilkosságot általában csak módosult tudatállapotban vihetik végbe.

Jó, ha mindezt tudjuk, de mit tehetünk az öngyilkosságok megakadályozása érdekében? Tehetünk- e valamit?

Egy öngyilkosságot elkövetni akaró személyt nem könnyű eltéríteni céljától. Például ha az élet szépségeiről, a csodálatos természetről, a madárcsicsergés nagyszerűségéről beszélünk neki, semmit se segítettünk. Hiszen éppen ez a baja: míg mások észreveszik az élet szépségét, ő képtelen erre. Az Istenről szóló témákat és a bibliai idézeteket sem kell erőltetni, mert valószínűleg olyan mértékű lelki szárazságban van, hogy képtelen befogadni az ilyenfajta vigasztalást.

Akkor mégis mit tehetünk? Van egy nagyon fontos dolog, melyet mindenkinek tudnia kell: az öngyilkosságra készülő személy mindig előre bejelenti szándékát. Ezt teheti nyíltan, burkolva, szimbolikus szavakat használva, tehát a maga módján, de valamiképpen közli egy vagy több emberrel. Mondhatja, hogy már nem látja az életének értelmét, nem akar élni, de azt is mondhatja, hogy már felszállna, mint a madár, elmenne innen nagyon távolra, meg hasonló furcsaságokat. Tehát mindig komolyan kell venni, ha ismerősünk, családtagunk ilyesfélét mond. Az öngyilkossági krízisben szenvedőknek szakemberre van szükségük. Tehát el kell vinni, kísérni egy pszichiáterhez, aki gyógyszeres kezelés, és/vagy egyéb terápiák által gyógyítja a beteget, vagy legalábbis enyhíti a tüneteket. De nem biztos, hogy a beteg rögtön hajlandó kezelésre menni. Ebben az esetben töltsünk sok időt vele, beszélgessünk vele, hagyjuk beszélni, intézzünk el helyette dolgokat. Gyakran hívjuk fel, beszéljünk vele éjjel is, ha telefonál.

Mit mondjunk ilyenkor? Ha már nyíltan elmondta szándékát, kilátástalan helyzetét, igyekezzünk a lehető legjobban átélni a helyzetét, és mondjuk el neki, hogy mennyire megértjük, hogy ebben a nehéz helyzetében már élni sem akar, és azonnali megoldásra vágyik… És csak ezek után mondhatjuk, hogy mégis

– nagy baj lenne, ha már nem élne,
– halála nagy szomorúság lenne a szerettei számára,
– mint minden betegség, állapot, ez is elmúlik,
– sokan voltak már hasonló helyzetben, és ma hálásak, hogy annak idején nem követték el az öngyilkosságot,
– mi vele leszünk és segítünk, hogy túltegye magát ezen a krízisen, stb.

Meg kell jegyezni, hogy vannak olyan emberek, akik állandóan panaszkodnak, hogy nem akarnak már élni, különösen a nagyon idősek, akik már elveszítették a korosztályukhoz tartozó generációt. Ebben az esetben valószínűleg nem öngyilkossági krízisről van szó, hanem egy másfajta állapotról.

Remélhetőleg nem gyakran kerülünk ilyen helyzetbe, de ha mégis, akkor emlékezzünk, hogy kötelességünk segíteni embertársunkon ebben a nehéz helyzetében. Képletesen vagy ténylegesen is meg kell fognunk a kezét. Hiszen ez az irgalmasság cselekedeteinek egyike: megmentünk egy embert a saját halálának okozásától.

Ha már jobban van, beszélhetünk Istenről, aki begyógyít minden sebet, és az öngyilkosságot tervező is új életet kezdhet.