Megszületett Jézus Krisztus – örvendjünk

Karácsony ünnepén a legfőbb cél, a legnagyobb ajándék ezt az örömhírt átadni az embereknek. Ki tudja ezt megtenni? Az, aki fölismeri az Atyaisten túlcsorduló szeretetét a megtestesülésben. Az örök jelenben élő, Istenre figyelő próféták ezt már jó előre megsejtették. Izajás így jövendöl: „Gyermek születik, Fiú adatik nekünk” (Iz 9,5), ezért „Zengjetek dalt Istennek örömötökben Földnek mélységei, énekeljetek hegyek!” (Iz.44,23). Erre várt a világ már a teremtés kezdete óta: „Harmatozzatok egek, felhők hullassatok esőt, magasságok küldjétek a Megváltót!” (Iz. 45,8)
Amikor az idő beteljesedett, az Atya elküldte Fiát. Hogyan is „szervezte” az Úr az 0 hozzánk való érkezését? A főangyal, maga Gábriel megy a Földre. Nem egy herceghez, nem egy királylányhoz, hanem Názáret egyik legszegényebb családjába, s ott is egy szinte kislányhoz, Szűz Máriához! Történelmi pillanat ez! Itt még senki nem tudja, de a mennyben az ösz-szes angyal figyel, és várja Mária válaszát. 0 pedig, a kegyelemmel elárasztott ember, így válaszol Isten küldöttjének fölkérésére: „íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te Igéd szerint!” Mária előre igent mond minden szenvedésre, az ismeretlen és kellemetlen helyzetekre, mindenre, amit Isten adni akar neki. Gondolkozzunk el rajta: a ki nem mondott, megtagadott igenjeink, családjaink meg nem született gyermekei lassan a nemzet tragédiájává válnak!
Erre a „legyen”-re várt a Menny és az egész Világ! Az első Éva engedetlenségével a bűn és a halál jött a világba, most a „második Éva”, Szűz Mária igenjével viszont a megváltás és az Élet! A teremtés nyolcadik napjának hajnalát jelenti ez a legyen, hiszen a szabadságra teremtett ember megváltása nem történhet az ember akarata nélkül. Názáretben a kegyelemmel megáldott Mária szavára az Ige megtestesült az ő méhében. Ezzel válik Mária minden hívők anyjává, hiszen Jézussal megjelenik a Földön az új ember, a második Ádám, aki már be tudja teljesíteni a Teremtő akaratát. Máriát a Szentléleknek oly nagy öröme árasztja el, hogy Szent Erzsébet köszöntésére kitör belőle az Isten hangos dicsérete: „Magasztalja lelkem az én Uramat!…” A csendes és szűkszavú lány most a szív túláradó bőségéből hosszasan emlegeti az Úr jóságos és igazságos tetteit. Mennyire szép és követendő példa ez mindannyiunk számára akár imádságos életünkben, akár emberi kapcsolatainkban!
Elmúlik az áldott állapot kilenc hónapja, s az Úr különleges vezetése alatt éppen a próféták által előre megjelölt helyen, Betlehemben, egy rozzant istállóban szül Mária, mert a városban nem kaptak szállást. A mennyei angyalok hamar értesítik a virrasztó, egek felé figyelő pásztorokat: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Az ő útmutatásuk alapján találják meg a pólyába csavart, jászolba fektetett isteni kisdedet. Ők képviselik az összes boldog szegényt, akik Isten gazdagságára, Királyságára várnak. Megdöbbenve bár, de hittel borulnak le és imádják a földre érkezett Messiást.
Az egyszerű emberek után jönnek a bölcsek, akik az összes gondolkodó embert képviselik, hisz a teremtett világ csodás titkai Istenhez, az Alkotóhoz vezetnek (vö.:Róm.l,20). Ezek a tudós férfiak úgy jutnak el a Titokhoz, az emberré lett Istenhez, hogy hajlandóak félretenni „nagyságukat” – lélekben valamiképpen hasonlóvá válnak a pásztorokhoz, velük együtt gyermeki hittel fogadják el az istállóban született királyt. Képesek félretenni racionalizmusuk gőgjét, és így válhatnak hasonlókká az Evangélium „kicsinyeihez”, akikről Jézus ujjongó örömmel így beszél: „Áldalak Téged, Atyám, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek!”
Adja meg mindannyiunknak az Isten, hogy gyermekké válhassunk újra, az Atya gyermekévé, és az 0 kezébe kapaszkodva jussunk el a jászolhoz, szeretetének helyére, ahol a Gyermek előtt leborulva lényünk legmélyéről tör ki belőlünk az Alleluja.