„Nem-ek és igenek” – Ifjúsági Találkozó Munkácson

680

2014. május 10-én a Kárpátaljai Szent Márton Egyesület, valamint a Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület szervezésében ifjúsági találkozóra került sor a munkácsi székesegyházban és a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában, amelyen mintegy 70 fiatal vett részt. A találkozó szentmisével kezdődött, melyet Majnek Antal megyéspüspök mutatott be.

 

A szentbeszédet Michels Antal beregszászi plébános mondta, amelyben a találkozó témáját is felvezette. Antal atya a nemi szerepekről, párkapcsolatainkról és az életigenlésről is beszélt, amelyeket ebben a mai világban sok irányból igyekeznek összekuszálni.

A szentmise után a Beregszászról érkező Kurmay házaspár tanúságtétele következett. Személyes példájukat mondták el, ők mivel küzdöttek, milyen nehézségekkel néztek szembe párkapcsolatuk elejétől több éve tartó házasságuk során, és beszéltek az Isten és egymás melletti döntésükről. A tanúságtételt kiscsoportos beszélgetések követték, amelyek mindig lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők egymástól is tanulva, egymás számára is példát nyújtva lelkiekben gazdagodhassanak.

Ezt követően ebédre került sor – finom gulyásleves várta a fiatalokat. Az ebéd után kézműves sátrak, arcfestés, nemezelés, valamint métajáték és táncház közül választhattak a résztvevők. A Szent Márton Egyesület munkácsi S.O.S önkéntes csoportjának tagjai – akik a regisztrációt és a találkozó háttérmunkáit is végezték – tartották ezeket a fakultatív programokat.

A kézművesség és a játékok után még egy csoportmunka várta a fiatalokat: négy csoportban dolgozták fel a témákat különböző aspektusokból (pl. Facebook-kapcsolatok, Nemek harca,„Játék határok nélkül?”, A randi-guru), majd egy kis színdarab keretében bemutatták a csoportmunkát egyegy közismert szerelmi történet köré építve. A találkozó egy flashmobbal, illetve közös imával zárult.

Dancs György

Előző cikkImaoldal
Következő cikkAz evangélium öröme