Plébániai misszió Munkácson

713

Magyarországon működő lengyel lazarista papok és irgalmas nővérek – Páli Szent Vince fiai és leányai – érkeztek Munkácsra, hogy május 15-22. között missziót tartsanak a helyi hívek számára. Marek atya – aki magyarországi szolgálata alatt tanult meg magyarul – nagy lelkesedéssel szólt minden korosztályhoz.

Mint elmondta, igyekeztek missziójukkal felölelni az emberi élet minden területét, és minden korosztálynak azt adni, amire szüksége van. Beszélgettek a fiatalokkal a családról, a gyerekeknek is voltak külön foglalkozások, és természetesen a felnőtteknek is. Mindenekelőtt életgyónásra készítették fel a misszió felnőtt résztvevőit, hogy akik azt elvégezték, kivethessenek életükből minden rosszat, megerősödjenek a jóban és ezzel új életet kezdhessenek.

Danuta nővér, aki szintén Magyarországon tanult meg magyarul, örömmel beszélt a Munkácson töltött egy hétről. Mintmondta, nagy élmény volt számára, szívesen fogadták őket az emberek, nyitottak voltak; a beszélgetések alatt a felnőttek, gyerekek és fiatalok is érdeklődő kérdéseket tettek fel neki. Meglátogatta a betegeket is, beszélgetett és imádkozott velük, segített nekik felkészülni a gyónásra, ami Marek atya látogatása alatt meg is történt. Nagyon örültek neki, főleg annak, hogy ott volt és beszélgetett velük. A nővér azt is megígérte, hogy mindenkiért imádkozni fog: azokért is, akikkel találkozott, és azokért is, akikkel nem. Mi pedig várjuk a miszszió termését, mely Marek atya szerint abban fog megmutatkozni, hogy  előbb-utóbb az életünkön is látszani fog a változás, a szorosabb kapcsolódás Jézushoz, mely tetteinkben is megnyilvánul.

Pápai Zsuzsanna

Előző cikkMagyar nyelvű lelki elsősegély telefonszolgálat Kárpátalján
Következő cikkSzent Kristóf