Krisztus feltámadása után eltelik hétszer hét nap. Az ötvenedik napon eljön a Jézus által ígért Szentlélek a nap harmadik órájában, s eltölti az apostolokat, majd Péter apostol beszéde után a bűnbánatot tartó, s Isten bocsánatát kérő zsidókat. Óriási jelentősége van ennek az ünnepnek, s még mindig nem értékeljük eléggé. Az Atyát dicsérjük a teremtésért, az ő Fiát a bűnössé vált világ megváltásáért – s az Ő Szentlelküket? Dicsérjük-e a re-kreációért, a világ újjáteremtéséért? A krisztushívők megszenteléséért?!
Hiszen neki köszönhető, hogy az apostolok a pünkösdi Lélek-áradás után már képessé váltak a feltámadt Jézus evangéliumát bátran és örömmel hirdetni. S a hatás nem maradt el: ezrek engedték be a szívükbe Isten Szentlelkét és fogadták az ő ajándékait. A szeretet Lelke pedig elkezdett dolgozni a jeruzsálemi egyházban! Az eredményt röviden összefoglalta Lukács evangélista: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát” (ApCsel. 2,42-47). Szinte már tökéletes volt ez az első keresztény közösség. Belegondoltunk-e már abba, hogy ez nem egy szép mese, hanem csodálatos tény?! Az üldöztetés ellenére (vagy éppen azért?) hogyan alakulhatott ki ilyen ideális szeretetegység? Csakis Isten kegyelméből, a Szentlélek által.
És ma? És itt, ahol élsz? Vajon nem lehetséges ilyen szeretetegység? Igaz, hogy már ritkábban, de lehet még látni jó barátságokat, jó házasságot, még szép családokat is. Ezek is a szeretet Istenének, az Isten országának hiteles bizonyítékai, élő sejtjei! Tamáshoz hasonlóan sokan csak akkor hisznek, ha látnak. Irgalmas Istenünk ezeknek is ad csodás bizonyítékokat, hogy mire képes az ember, ha Jézusba veti minden reményét. Gondoljunk először az ószövetségi zsidó prófétákra, akiket eltöltött a Lélek, és óriási jelekkel bizonyították Isten üzeneteinek hitelességét, igazát. Ami közös volt bennük: élő hittel várták a Messiás országát, amiről mindegyikük előre látott egy-egy szép részletet. Ezután Jézus első tanítványaiban, az apostolokban is látszik, mekkora változást hozott életükbe a pünkösdi Lélekkel való megtöltekezés. Ugyanez folytatódik később a szentek életében is. Az ő életükben az Ige mindig újra megtestesül, s a Szentlélek bizonyítja bennük Jézus evangéliumának igazát. Isten megadja a Szentlelket azoknak, akik szót fogadnak Jézusnak! Az Ő Lelke szabadon tudja kiárasztani kegyelmeit bennük és általuk, bizonyítékul pedig ott van az öröm és a béke, amit akár a szenvedések és megpróbáltatások közepette is megőriznek. Ilyenkor ugyanaz valósul meg, mint az első keresztények idejében, s az ő életük bizonyítja: az első keresztények élete valóban nem mese, hanem élő valóság: a Szentlélek azóta is, most is élteti egyházát, és éltet mindannyiunkat – ha hagyjuk neki, ha együttműködünk vele.
A zsinat után a Szentlélek sok mozgalmat indított el, melyekben nagyrészt nem egyházi személyek, hanem világi hívők vannak. Ők közösségekben élik meg karizmáikat, és bizonyítják Jézus ígéretét: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Példának néhány a legismertebbek közül: a szerzetesrendek világi rendjei (harmadrendek), Házas Hétvége, Fokoláré, Neokatekumenális Út, Cursillo, Szent Egyed közösség, Fazenda, Cenacolo. Utóbbi kettő a legnehezebb állapotban lévő alkohol-, drog- és más függőségben szenvedőket szabadít és gyógyít meg Jézus evangéliuma által a Szentlélek erejével.
Éljetek ti is a Szentlélek sugallatai szerint! Akkor nem uralkodik el életetekben az önzés, mely tönkreteszi az ember boldogságát. Aki a Szentlélek szerint fog élni, annak életét ezek fogják jellemezni: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22-23).
Urunk, Szentlelked által alakíts minket, családjainkat, közösségeinket Jézus szép tervéhez!
Majnek Antal megyéspüspök