Schönstatti családakadémia Karácsfalván

718

Október 16-18-án második alkalommal szervezett a Beregszászi járási Máltai Szeretetszolgálat schönstatti családi hétvégét Kárpátalján, amelynek idén is a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum adott otthont. A családakadémia előadói a Varga házaspár voltak: Erika és Károly, akik már huszonnégy éve tagjai a shönstatti mozgalomnak.

 

A harminchat fős csapat péntek este érkezett meg a lí- ceumba. A vacsorát ismerkedési est követte, amikor bemutatkoztak is a Csapról, Munkácsról, Beregszászról és Magyarországról érkezett házaspárok. Míg a szülők a különböző témájú előadásokon (Hallgatás és meghallgatás, Gyermeknevelés, Egymásra figyelés, stb.) vettek részt, addig a gyerekekkel a BJMSZ ifjúsági csoportjának tagjai foglalkoztak. Minden témát megbeszélés követett, amelyen a házaspárok kifejtették véleményüket, tapasztalataikat.

Szombat délután a már megszokott módon, hagyományt teremtve, a kicsik és nagyok örömére, kürtőskalácssütésre került sor. Az esti szentmisét követően mintegy éjfélig tartó kötetlen beszélgetéssel zárult a nap.

Vasárnap délelőtt a líceum kápolnájában a gyerekek is csatlakoztak Majnek Antal munkácsi megyéspüspök kezdeményezéséhez. A püspök atya ugyanis azt kérte, hogy a Kirche in Not nemzetközi segélyszervezet felhívására október 18-án egyházmegyénkben is imádkozzák el a gyerekek a rózsafüzért a világ békéjéért, egy időben a világon ugyanezért imádkozó mintegy egymillió másik gyermekkel együtt.

Az ebédet követően minden résztvevő feltöltődve, új tapasztalatokkal gazdagodva indult haza. Köszönet támogató- inknak, a Bethlen Gábor Alapnak, hogy hozzájárultak a költségekhez, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Líceum vezetőinek, hogy biztosították a helyszínt, és mindenkinek, aki segí- tett a hétvége zökkenőmentes lebonyolításában.

Bence Marianna
forrás: Kárpátalja.ma

Idézetek a hétvégén elhangzottak közül:

„A jó házasság nem szerencse kérdése, hanem megfeszített munka.”

„Amikor a házaspár beszélget, a központi kérdés ne a megoldás, hanem a megosztás legyen!”

„A társam nem arra vágyik, hogy okos tanácsokat kapjon tőlem, hanem arra, hogy meg tudjon pihenni nálam.”

„Amikor a párom hibáit kritizálom, az olyan, mint amikor van egy Mercédeszem, de nem ezzel foglalkozom, hanem a rajta lévő karcolással.”

„A másik által okozott fájdalom: felhívás a nagyobb szeretetre.”

„A gyerekeinknek mindenekfölött egy dologra van szüksé- gük: hogy mi szeressük egymást.”

„A gyerekünknek épp akkor van leginkább szüksége a bizalmunkra, amikor azt hiszi, hogy viselkedésével elvesztette.”

Pilinszky János: átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végighallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Előző cikkSzent Ferenc ünnepe Nagyszőlősön
Következő cikkIfjúsági lelkigyakorlat Szinyákon