Szent István-napi kenyérmegáldás Beregszászban

638

„Nem csak kenyérrel él az ember…”. Mégis a kenyéré és persze Szent Istváné volt a főszerep a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség által szervezett augusztus 20-ai ünnepségen, melyet államalapító királyunk szobránál tartottak a vasárnapi szentmise után.

Szolnokkal, Sepsiszentgyörggyel, Zentával és Révkomárommal karöltve idén ötödik alkalommal csatlakozott a Kárpát-medence kenyere rendezvényhez Beregszász, hogy a különböző országokban, egymástól több száz kilométerre élő magyarok közös program keretében emlékezzenek meg a szentéletű királyról, együtt ünnepeljenek, együtt fogyasszák el a magyarok cipóját, és ezáltal erősítsék nemzeti öntudatukat.

A rendezvényt Molnár János beregszászi esperesplébános nyitotta meg köszöntő beszédével, valamint Kulcsár Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja is szólt az egybegyűltekhez.

Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze Wass Albertnek A bujdosó imája című költeményével, a Beregszászi Szent Kereszt kórus pedig énekével tette szebbé az ünnepséget.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Szolnoki Televízió, illetve a beregszászi Szerb Pékség biztosította a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyereket, melyek az élet és a haza összekapcsolódását jelképezik. A cipókat Molnár János atya szentelte meg.

Az ünnepséget a Szózat közös eléneklésével, valamint a kenyerek felszeletelésével és szétosztásával zárták.

Bundáné Fehér Rita

Előző cikkBudapesti zarándoklat Szent István napján
Következő cikkBeregszászi származású jezsuitát szenteltek pappá Miskolcon