2008. október 19-én, Szent Lukács evangélista napján, Szerednye búcsúnapján sor került a ferencesek helyi kolostorának ünnepélyes megáldására. Az ünnepi szentmise után a jelenlévő püspökök – Majnek Antal munkácsi és Stanislaw Szyrokoradiuk kijev-zsitomiri megyéspüspökök – megáldották a templom mellett álló keresztet, majd a jelenlévők körmenetben vonultak az új kolostorhoz.
Az ünnepségen Ukrajnából és Szlovákiából is vettek részt vendégek, köztük Dobroszláv atya, a ferencesek ukrajnai provinciájának tartományfőnöke, a szlovákiai rendtartomány főnöke, Juraj atya, valamint a velük érkezett ferences testvérek és hívek. Kárpátaljáról Svorad Duda domonkos szerzetes, frigyesfalvi plébános, valamint Munkácstól Ungvárig sok római katolikus hívő érkezett. A ferences közösséggel és a faluval együtt ünnepeltek Szerednye görög katolikus hívei, papjukkal, Ivan Isajeviccsel együtt.
Ez az ünnep nem jöhetett volna létre a helyi papok, különösen kovszki Péter szerednyei plébános és házfőnök munkája nélkül.
Tetjana Reshethar híradása alapján