Hírek

928

2008. szeptember 28-án Majnek Antal püspök atya Beregszászban megkeresztelte Szabó Pétert, a család negyedik gyermekét (képünkön), majd ugyanazon a napon Homokon Horvát Kamillát, a család ötödik gyermekét. Az örömteli alkalmakon részt vettek a gyermekek családjai és a helyi hívek közössége.

Mint azt már az Új Hajtásban is közöltük, a püspök atya örömmel megkereszteli a családok negyedik vagy többedik gyermekét, amennyiben megkérik rá. „Ezzel is szeretném hangsúlyozni tiszteletemet azok iránt, akik elfogadják Isten ajándékát, a következő gyermeket. Csak úgy van jövőnk Kárpátalján, ha a szülők mernek több gyermeket vállalni. Az általam ismert családoknál tapasztalom, hogy Isten bőségesen megáldja és megsegíti őket ebben a vállalásukban” – mondta kezdeményezéséről a püspök atya. Feltételként azt szabta meg, hogy a gyermek szülei templomba járjanak és szentségi házasságban éljenek, de legkésőbb a keresztelőig rendezzék a házasságukat, valamint keresztelési oktatáson vegyenek részt.

Új érsek A lembergi Főegyházmegye élén

XVI. Benedek pápa 2008. október 21-én elfogadta Marian Jaworski lembergi bíboros-érsek lemondását, aki életkorára hivatkozva kérte felmentését a feladat alól. Ettől a naptól kezdve az eddigi koadjutor érsek, Mieczyslaw Mokrzycki vette át az érsekség vezetését.

Marian Jaworski bíboros augusztusban töltötte be 82. életévét, vagyis már hét évvel van túl a püspöki nyugdíjkorhatáron. II. János Pál pápának fiatal koruktól közeli jóbarátja volt. Mieczyslaw Mokrzycki 1961-ben született Lengyelor szágban.  II. János Pál pápa magántitkára volt. XVI. Benedek pápa 2007. szeptember 29-én szentelte püspökké Rómában az ukrajnai főpásztorok ad limina látogatásán.

Marian Jaworski bíboros és Mieczyslaw Mokrzycki koncelebráltak azon a szentmisén, melyet a II. János Pál pápa halála előtti órákban mutattak be betegszobájában, s mindketten jelen voltak halálakor is. Az új lembergi érsek jelmondata: Humilitas, azaz alázat.

(Mieczyslaw Mokrzycki érsek nevének helyes kiejtése magyar átírásban: mjecsiszlav moksicki)

Egyházmegyei Szent Márton búcsú

Egyházmegyénk védőszentjének, Tours-i Szent Mártonnak ünnepét november 11-én 9.30-kor kezdődően tartjuk Munkácson, a székesegyházban. Az ünnepi szentmisét Veres András szombathelyi megyéspüspök tartja. Szeretettel várjuk a híveket az egész egyházmegyéből!

Taizé-i találkozó Brüsszelben

2008. december 29.-2009. január 2. között Belgiumban, Brüsszelben rendezi meg a taizé-i ökumenikus közösség a bizalom zarándokútját, közismert nevén a taizé-i találkozót. Zarándokcsoportunk december 27-én indul és január 4-én érkezik haza. A zarándoklatra 17-35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. Feltétel: schengeni vízum megléte (ezt a magyar konzulátusokon is meg lehet szerezni). A zarándoklat költsége előreláthatóan 160 euró. Jelentkezni az Egyházmegyei Szervező irodában lehet november 7-éig.

Római zarándoklat

2009. február 16-23. között zarándoklatot szervezünk Bécs-Velence-Róma-Assisi-Budapest útvonalon. A zarándoklat költsége 250 euró, mely magába foglalja az útiköltséget, a római szállást és az ottani 4 reggelit. Jelentkezni december 12-éig lehet az Egyházmegyei Szervezőirodában. A jelentkezéshez szükséges a schengeni vízum megléte.

Előző cikkÚj ferences kolostor Szerednyén
Következő cikkAntiochiai Szent Ignác püspök