Út menti keresztet szenteltek fel Macsolán

74

Macsola határában szentelt fel út menti keresztet Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök 2020. december 31-én. A feszület felállítását a macsolai Biriki család kezdeményezte és finanszírozta.

Molnár János beregszászi római katolikus esperesplébános kezdő beszédében köszöntötte a jelenlévőket, valamint megfogalmazta az esemény fő célját: a kereszt emlékeztessen Krisztus szeretetére és áldozatára minden arra elhaladó embert.

A szentelés szertatásának kezdő szövegében is elhangzott az esemény lényege:

„Mikor új keresztet készülünk ünnepélyesen megáldani, hittel tiszteljük Isten örök tervét, amivel a kereszt titka az isteni irgalom szentsége lett. Amikor feltekintünk a keresztre, arra emlékezünk, hogy Isten részt vett emberi sorsunkban, és Benne lett teljessé annak a szeretetnek a titka, amellyel Krisztus szerette Egyházát. A kereszt tiszteletekor emlékezzünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk. Amikor nap mint nap viseljük Krisztus keresztjét, kövessük őt nagylelkűen!”

A rövid szentírási szakasz felolvasása után következett a püspök ünnepélyes beszéde:

„Talán nincs még egy olyan szimbólum, amely annyira megosztaná a világot, mint a kereszt jele – hangsúlyozta. – A kereszt mellett nem mehetünk el közömbösen: vagy ellene van az ember, vagy mellette. A kereszt jelével kereszteltek meg minket, Krisztus halálában és feltámadásában merítkeztünk meg, ezt éljük át egész életünkben. Egy olyan időszakban élünk, amikor Európa kezdi szégyellni a keresztet, az az Európa, amely Nagy Konstantin óta a keresztnek köszönheti a születését, létét, minden bajból való feltámadását. Most pedig leveszik az iskolákban, templomok tornyáról. A kereszt azóta is magán viseli Jézusnak a sorsát. Mi, akik most itt összegyűltünk, megvalljuk hitünket abban, hogy az életünk Vele kezdődik és Vele is fejeződik be” – mondta.

A szertartást két rítus szerint tartották, a görögkatolikus részt Demkó Ferenc görögkatolikus püspöki helynök végezte, aki szintén szólt az összegyűlt hívekhez.

„Ennek a keresztnek a hatása remélhetőleg ki fog terjedni az egész falura, tanúságtevő jel lesz a macsolai közösség számára. Mert célja, hogy hatással legyen az életünkre, hogy az emberek, kiváltképp a más vallásúak, lássák, hogy mi ezt nem szégyelljük, hanem vállaljuk. Reméljük, hogy minden macsolainak és nem macsolainak, aki elhalad a kereszt mellett, eszébe jut, hogy hiteles tanúként kell élnünk ebben a világban, mert egy fegyverünk van: a hiteles keresztény élet” – bátorította a híveket.

A feszület leleplezése közben a püspök atya megáldotta és szentelt vízzel hintette meg azt.

Ezután a szervezők megvendégelték a jelenlévőket, és a polgári év utolsó napján boldog új évet kívántak egymásnak.

Bunda Fehér Rita, Kárpátalja.ma

Az eseményről rövid videó is készült, mely itt tekinthető meg: