„Valami elkezd működni” – Házaspárok medjugorjei zarándoklata

171
medjugorje

Sokszor hallottam már Medjugorjéról, mégis távolinak tűnt. Nem gondoltam, hogy valaha eljutok erre a zarándokhelyre, de hála Petenko Miron atyának, augusztus utolsó hetében elutazhattam oda férjemmel és még hét házaspárral együtt. Tele voltam várakozással és kérdésekkel, hiszen nem tudtam, mi vár rám. Kételyek is voltak bennem, nem értettem, hogy hogyan lehet akkora tömegben imádkozni és elmélyülni. Ezenkívül még attól is tartottam, hogy a férjem vajon hogy fog reagálni arra, hogy a napi program legnagyobb része imádságból és böjtből áll majd. Ezt az út előtt el sem mertem neki mondani. Tartottam attól, hogy másnap esetleg azt mondja, hogy köszöni szépen, de neki ebből elég és haza akar menni.

Voltak olyan barátaim, akik arra kértek, hogy adjam át az üzeneteiket a Szűzanyának és imádkozzam értük, mire én azt válaszoltam: a Szűzanyával te is tudsz beszélgetni, add át neki te az üzeneted, nem kell ahhoz Medjugorjéba menni.

Ezekkel a kérdésekkel és kételyekkel érkeztem meg Medjugorjéba, de ami ott várt rám, arra nem számítottam.

medjugorje2Azt a nyugalmat és békét, amit ott átéltem, nem lehet szavakba önteni. A jelenések hegyén érezni lehetett, hogy itt történik valami. Nem kézzel fogható vagy szemmel látható dolog, hanem valami belső dolog, amit egyszerűen csak érez az ember, és ezeket a feltörő érzéseket nem tudja befolyásolni, csak úgy jönnek maguktól, előtörnek és átjárnak mindent. Valami elkezd működni, szeretném letenni azokat a dolgokat, melyek eddig nyomasztottak és csak ebben a békében és nyugalomban élni, nem elengedni, hanem megtartani, magammal vinni. Itt újra megfogalmazódott bennem, hogy milyen értéke van a gyónásnak és az Eucharisztiának, óriási eszközök a kezemben a Gonosz ellen. A szentségimádásban Istennel tudok találkozni, vele lenni, a világ zaját teljesen kizárni, átadni magam neki és meghallani, mi az, amit üzen nekem. Mert üzen. A kérdésekre, melyek felmerültek bennem, választ kaptam a szentségimádás ideje alatt.

Megérintett, mikor láttam a férjemet és más férfiakat rózsafüzérrel a kezükben a szentolvasót imádkozni.

A tanúságtételek, melyeket hallottam, szintén azokat a dolgokat erősítették meg bennem, hogy milyen óriási ereje van a közösségnek, valamint a közösségben és a családban végzett imának, mivel az erejük csodákra képes.

Mária azt kéri, hogy alakítsunk imacsoportokat. Mi pedig azzal az elhatározással tértünk haza, hogy imacsoportot alakítunk plébániánkon házaspárok számára, ahol rendszeresen összejövünk és együtt imádkozunk.

Béke és hála van a szívemben. Sok elhatározással tértem haza. Megértettem, hogy egyedül milyen gyenge vagyok, és csak Istenben vagyok erős.

Egy résztvevő