VÉRCSAPSZÉK SZOLOVKIBAN

181

És amikor felbontotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. …s hatalmas hangon kiáltották: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megfognak ölni, mint őket. Jel. 6,9-11

VÉRCSAPSZÉK SZOLOVKIBAN

OROSZORSZÁG
Szolovki…
„ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”
Szolovki
– a híres kolostor…
– a hírhedt koncentrációs tábor – mintakép a szovjet rémuralom idején az orosz Fehér – tengeren.
– a Gulág-szigetek borzalom – szimbóluma.
– a szenvedés szigete az óceánban.
– kőfalak, melyek élő tanúi a kommunizmus rémtetteinek és tömeggyilkosságainak.
1990-ben, nyolc évvel ezelőtt a Szovjetunióban és az őt körülvevő államokban óriási, történelem-formáló változások mentek végbe. Azt azonban, hogy ezek a változások valóban jó irányban indultak-e el és jó irányban haladnak, majd csak a jövő fogja egyértelműen igazolni.
Teljesen illuzórikus dolog lenne azt hinni, hogy a 70 éves kommunista uralom – a különösen brutális sztálini terrorral – nyomtalanul kitörölhető az emlékezetből.
Ha csak arra gondolunk, hogy a nácizmus 12 éve alatt (1933-1945) az arányaiban sokkal kisebb Németországban micsoda hatalmas, mindent átszövő szervezetet tudtak Hitler vezetésével kialakítani, melynek ma, 55 év múltán is vannak még utóhatásai, mennyivel inkább végre tudta hajtani 70 év alatt a Sátán ezen a hatalmas földrészen kommunista terror formájában a borzalmak egész sorozatát, emberek tízmillióit itatva át félelemmel és rettegéssel.
Aligha lehetne jobb szimbólumot találni a híres szolovki kolostornál, mely fenn északon, az orosz Fehér-tengerben található szigetcsoport egyikén van. Szimbóluma az ember által elkövethető rémtetteknek, az iszonyatos, embertelen gaztetteknek, melyeket a 70 év alatt elkövettek. Mementó ez a kis, mindig borús, sötét szigetecske fent, messze északon, a rá jellemző jéghideg komorságával, a valódi szibériai fagyosságával, az ottlévőkbe a száműzöttségnek, a reménytelenségnek, az elveszettségnek a lehangoló érzését árasztva. A szolovki koncentrációs tábor kísérleti funkciót töltött be. Itt próbálták ki és gyakorolták be azokat a módszereket és kínzási eljárásokat, amelyek közül a JÓL BEVÁLTAK-at aztán az összes többi táborban, mint ahogyan a rákbetegség terjed a testben, vezettek be és alkalmaztak. A fegyőrök teljesen szabadkezet kaptak, kegyetlenségeiknek senki nem szabott határt. Moszkvából egyre-másra érkeztek az elítéltek. A pár száz ember befogadására alkalmas szigetre emberek ezreit küldték, hiszen az ítélethozók jól tudták, hogy onnan nincsen visszaút. A szigetre érkezőkkel arányosan nőtt a tömegsírokba elföldeltek száma. Sokakban felmerülhet, különösen a mindig szabadságban élő nyugaton, hogy akkor hogy nem kerültek napvilágra ezek a dolgok. A válasz ma már a tények ismeretében egyszerű: olyan mértékű volt a megfélemlítés és a megtorlás, hogy az elítélteknek semmi esélyük nem volt erre.

A kommunizmus előtti időkben az itt élő szerzetesek a zord körülmények ellenére is igazi lelki békességben éltek, Istent dicsőítve, viszonylagosan jó gazdasági körülmények között. Mindig volt tej, friss hús, zöldség az asztalukon. De Sztálin idején egyik napról a másikra alakult át a békesség szigete a borzalmak szigetévé.
A címképen látható templom, mely a Szolovki-szigeteken van, a VÉRCSAPSZÉK nevet kapta. Az elítélteket az oltárhoz kötözve verték agyon, és vérükkel meszelték be a falait.
íMa azonban újra kereszt áll a templom tetején, mindenki számára egyértelműen hirdetve, hogy Ő az Úr a legszörnyűbb földi sötétségeken is. Nekünk is, és talán a szolovki táborba küldött hívő keresztények ezreinek is Isten igéje nyújt és nyújtott akkor is vigasztalást, mely a Róm. 8,18-ban így szól hozzánk bátorítóan: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.”

A „Mártírok hangja” c. lap alapján: fr.Imre.