Xavéri Szent Ferenc, a Kelet apostola

Szeretlek, szeretlek, nem mert megmentettél, Hanem mert a vérig, halálig szerettél.

S amint Te szerettél, szeretlek most Téged, Életem és lelkem elkínálom Néked.

Szeretlek, szeretlek, Te vagy a királyom, Istenem, mindenem, örök mennyországom!

Így imádkozott az egykori gazdag és nemes származású baszk ifjú, eredeti nevén Francisco de Jasso y Azpilcueta, később a szegény Krisztus lánglelkű követője, India és Japán apostola, az újkori misszió történetének legnagyobb alakja.

A navarrai királyi tanács elnökének harmadik fiaként született 1506-ban; őt is papi pályára szánták, mint általában a nemesi családok fiatalabb gyermekeit. 1525-ben került a Párizsi Egyetemre, ahol pár év múlva egy szobába került Loyolai Ignáccal. A büszke, nagyratörő ifjú magiszter kezdetben ellenállt hatásának, de Ignác fokozatosan megnyerte magá- nak. Mégis az Úr egyengette mindkettejük útját. Ferencet szívén érintette Krisztus szava: „Mit számít az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a tulajdon lelkének kárát vallja?” Így lett képes megtagadni minden földi vágyát, és honfitársa, Loyolai Ignác társaságához csatlakozott.

1534. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a párizsi Montmartre egyik kápolnájában Ignáccal és öt hasonló gondolkodású társával együtt fogadalmat tett a szegénységre, a Krisztus példáját követő nőtlenségre, egy szentföldi zarándoklatra, és arra, hogy az emberek üdvösségének szentelik magukat. A lelkigyakorlatok és misztikus élmények Ferencet arra ösztönözték, hogy egész hátra lévő életében küldetést vállaljon.

Velencében, 1537. június 27-én szentelték őket pappá, miközben arra várakoztak, mikor szabadul fel a törökök által lezárt Szentföldre vezető út. 1538 novemberében pedig már ott térdeltek Rómában a pápa előtt, azt kérve, hadd változtassák meg fogadalmukat, és a szentföldi zarándoklat vállalása helyett ,,Jézus Csapata”-ként fogadalommal kötelezhessék magukat a pápa iránti tökéletes engedelmességre. Ignác, az egykori katona, kezdetben így nevezte el az új szerzetesrendet, majd később a „Jézus Társasága” névre cserélte.

1540 tavaszán III. Pál pápa a Társaságból két személyt Írországba, másik kettőt Portugál-Kelet-Indiába küldött. Egy testvér helyett, aki megbetegedett, Xavéri Ferencet irányította Indiába. Az utazás tizenhárom hónapot vett igénybe, beleszámítva a Mozambikban töltött telet is. A terület ugyanis, amely hozzá tartozott, a Jóreménység fokától Kínáig terjedt.

Ferenc 1542. május 6-án érkezett meg az indiai Goába.
Mintegy három évig működött a félsziget délkeleti partján az egyszerű és szegény gyöngyhalászok, a paravák között. Tolmácsai segítségével tamil nyelvre fordított egy kis katekizmust, és fáradhatatlanul járta a falvakat, hogy a korábban megkeresztelkedettekben megerősítse a hitet. Hamarosan a délnyugati parton élő makuánok is hajlandók voltak felvenni az új hitet, így rövid hitoktatás után, 1544 végén Ferenc 10 000 embert keresztelt meg közülük.

Ferenc 1545 őszén híreket kapott a maláj szigetekről, hogy ott érdeklődést mutatnak a kereszténység iránt. Több hónapig evangelizálta a portugál kereskedelmi központ vegyes lakosságát Melakában, majd missziós állomást hozott létre a malájok és a vad fejvadászok között a „Fűszer-szigetek” néven ismert Maluku-szigeteken. 1548-ban tért vissza Indiába, ahová távollétében több jezsuita érkezett, hogy csatlakozzon munkájához. A pár évvel korábban Goában alapí- tott Szent Hit kollégiumot átadták a jezsuitáknak. Ferenc ebből fejlesztett ki teológiai szemináriumot a helyi papság és a hitoktatók számára, így hatása Dél-Afrikától Kínáig sugárzott.

Ezután Japánra fordította figyelmét, ahol összességében két évet töltött, eközben mintegy ezerötszáz embert keresztelt meg, ami jóval kevesebb volt a másutt megkeresztelt műveletlen tömegekhez képest. Ferenc azonban felismerte, hogy a magas kultúrájú Japán megtérítéséhez az út Kínán át vezet, mert Japán a kínai kultúra örököse, ezért nagyon művelt és jól képzett misszionáriusokra van szükség.

Kínába azonban már nem tudott eljutni: 1552. december 3-án maláriában meghalt a kínai partok közelében fekvő Sancian-szigeten. Az indiai Goa városában temették el. Az itt dühöngő pestis elmúlását mindjárt az ő közbenjárásának tulajdonították Fél évszázad sem telt el, és Xavéri Ferencet V. Pál pápa boldoggá, XV. Gergely pápa pedig 1622-ben szentté avatta.

XIV. Benedek pápa 1748-ban India és az egész Távol-Kelet védőszentjévé tette. 1927-ben XI. Pius pápa a földkerekség minden misszióját oltalmába ajánlotta, Ferenc tehát a misszionáló Egyház védőszentje lett. A jezsuita barokk egyik legtiszteltebb szentje: tengeri utazás, pestisjárvány idején, halál óráján szoktak folyamodni hozzá. Jellegzetes attribútuma nincs, legtöbbször mégis vándorbottal és kezében kis feszü- lettel, vagy nyomorúságos kunyhóban, magára hagyott haldoklóként ábrázolják.

Istenünk, ki Xavéri Szent Ferenc igehirdetésével sok népet térítettél az igaz hitre, kérünk, add, hogy híveid lelkében ugyanolyan buzgó hit éljen, mint őbenne, és Egyházad mindenkor örvendhessen gyermekei sokaságának!