PÜNKÖSD

Pünkösd egyike annak a három nagy zarándokünnepnek (húsvét, pünkösd, sátoros ünnep), amelyeken a törvény szerint Izrael minden fiának meg kellett Jahve színe előtt jelennie. (Kiv 23,17; M. Törv 16) Neve a történelem folyamán változott. Az Ószövetség egyes könyveiben aratási ünnepnek (Kiv 23,16) az első termés ünnepének (Szám 28,26) nevezik; másutt a hetek ünnepeként említik, mert hét héttel a kovásztalan kenyér ünnepe után ülték (M. Tórv 16,10 és Szám 28,26). Később az ötvenedik nap ünnepe lett (innen a mai elnevezés, ugyanis a pünkösd szó a görög pentekosté kifejezésből származik, jelentése: ötvenedik)
Igazi örömnap volt, amelyen hálát adtak Jahvénak a búzatermésért. A pünkösdnek elengedhetetlen része volt az ünnepi összejövetel de semmiféle munkát nem volt szabad végezni. (Lev 23,21; Szám 28,26)
Később ez az esemény történelmi jelleget öltött: a Sinai- hegyen kapott törvény kihirdetésének lett az emléknapja.
Jézus Krisztus keresztre feszítése és feltámadása után az első pünkösd alkalmával történt meg a pünkösdi csoda,a Szentlélek eljövetele. Idézzük fel az Ap Csel 2,1-6 alapján a történteket:
„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész támadt volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amit beszéltek.”
Most térjünk vissza az Ószövetséghez, és elevenítsük fel, hogy milyen körülmények között történt a Törvény átadása:
„Harmadnap virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhő telepedett a hegyre, és hatalmas harsona-zúgás hangzott fel. A táborban az egész nép remegett. Mózes kivezette a népet a táborból Isten elé, s azok a hegy lábánál helyezkedtek el. Az egész Sinai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá.”{Kiv 19,16-18)
Egyértelmű a hasonlóság, az ószövetségi törvény átadása mintegy előképe a Szentlélek pünkösdi kiáradásának. De annak fogható fel Noé bárkájának galambja is a friss olajággal.
Noé korában Isten még elpusztít minden élőlényt, Mózesnek és népének már törvényt ad, az apostolok korában pedig végtelen szeretetének megnyilvánulásaként a Szentlélekkel ajándékozza meg az emberiséget.
A pünkösdnek van ellentéte is az Ószövetségben: a Bábel-torony építése. S ennek a fordított nyelvcsodának, a nyelvek összezavarásának, a népek szétválasztásának Krisztus egyházában a Szentlélek eljövetele vetett véget egyesítő erejével, a különböző nyelvek megértésének csodájával.
A Szentlélek kiáradásával született meg az Egyház. A Szentlélek ad bátorságot, erőt az amúgy sokszor esetlen és gyenge apostoloknak ahhoz, hogy Krisztus tanúi legyenek Jeruzsálemben, sőt, az egész világon.(Ap Csel 1,8)
Az Egyházat most is a Szentlélek vezeti, s ennek az Egyház majd 2000 éves fennállása a legmeggyőzőbb bizonyítéka. Hányszor tapasztaltuk már az eszmék csupán emberi erőfeszítéssel történő megvalósításának hiábavalóságát. A történelem birodalmakat söpört el…
S minket vajon ki vezet? Honnan tudhatnám meg, hogy tetteim Istennek tetszőek-e? A válaszadásban talán segítségünkre lehet Vianney Szent János tanítása a Szentlélekről: „Fontos megtudnunk, hogy ki is vezet bennünket. Ha nem a Szentlélek, akkor jótetteinknek sincs tartalma, íze, zamata. Ha a Szentlélek, akkor meleg boldogság jár a jótettel… Akik a Szentlélekre hallgatnak, megtapasztalhatják bensőjükben a boldogság minden fokát, viszont a rossz keresztények töviseken és éles köveken járnak. Akiben a Szentlélek lakik, az Isten jelenlétében van, és sosem unatkozik, mert szívéből szeretet árad.”
Az apostolok kézrátétellel adhatták át a Lélek ajándékait. Ma a Lélek ereje a bérmálás szentségében tölt el minket, amennyiben a hit által erre készültünk és megnyíltunk, s ugyanakkor szorosabbra fűzi kapcsolatunkat az egyházzal. A bérmálás szentségében küldetést kapunk: Krisztus tanúivá kell lennünk. S ebben legnagyobb segítségünkre az ima lehet: „Akiben a Szentlélek ott van, annak ízlik az ima és mindig rövidnek találja rá az időt… Találtok perceket, amikor ízlelitek az imának és Isten jelenlétének édességét. A Szentlélek látogatása miatt van ez. Mikor nálunk a Szentlélek, kitágul a szívünk és fürdik az Istenszeretetben. A halat nem bántja, hogy túl sok a víz, a jó keresztényt sem bántja, hogy túl soká van a jó Istennel. Vannak, akiknek unalmas a vallás; ez csak azért van, mert nincs bennük a Szentlélek.” (Vianney Szent János)

TJ