Pásztor Ferenc szoboravatás Beregszászban

A beregszászi egyházközség október 13-án emlékezett meg egykori plébánosuk, Pásztor Ferenc halálának évfordulójáról.
Ez alkalomból a beregszászi egyházközség szobrot állíttatott a boldog emlékű papnak. Az esemény ünnepi szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Papp Tihamér OFM, Beregszász egykori római katolikus plébánosa volt. Szentbeszédében megemlékezett Pásztor Ferenc áldozatos életéről, vértanúhalálának gyümölcseiről.

„A mártírok vére a kereszténység életében mindig is vetőmag volt, mely újabb hívőket „szült” az Egyház számára” – mondta Papp Tihamér atya. Felhívta a figyelmet arra, hogy csak akkor lehet értelme az életünknek, ha úgy, mint Pásztor Ferenc és Assisi Szent Ferenc is, Krisztust állítjuk életünk középpontjába, így Istenünk lesz a mindenünk. A szentmise után Michels Antal, a beregszásziak jelenlegi lelkipásztora a plébánia udvarára hívta az egybegyűlteket, hogy ott részt vegyenek a szoboravatáson. Az eseményen részt vett a boldog emlékű plébános testvérének unokája, akit szintén Pásztor Ferencnek hívnak, s aki felszólalásában mesélt rokona életéről, emlékeiről.

A rendezvény vendége volt továbbá Bozsik Béla konzul úr, aki beszédében elmondta: a szovjet diktatúra alatt hiába próbálták kiirtani az értékeket, melyeket Pásztor Ferenc is képviselt, mert ezek elpusztíthatatlanok. Mint mondta: ha a plébános itt, Kárpátalján kitartott hite és magyarsága mellett, akkor biztos, hogy azt a munkatáborban se vesztette el soha.

Ezután Szendrey Anita történész, a Debreceni Egyetem BTK PhD hallgatója, aki az elmúlt években sok kutatást végzett Pásztor Ferenc életével kapcsolatban, ismertette a jelenlévőkkel a volt plébános életrajzát.

Ezt követően Pásztor Ferenc fejszobrának leleplezése, megáldása és megkoszorúzása következett. A szobrot Szilágyi Sándor szobrász készítette, és nagylelkűen az egyházközségnek adományozta. A szobor fölé emléktábla is készült, melyen a következő sorok olvashatóak: „Pásztor Ferenc (1880-1951), P. Prelátus, püspöki helynök, főesperes plébános. „Fiúi hódolattal maradok engedelmes fia”.

Ungváron született 1880. január 14-én. Tanulmányait 1890-98. között végezte. 1902. június 27-én Meszlényi Gyula püspök szentelte pappá. Segédlelkészként működött Csomaközön (1902-0904), Szatmáron (1904-1905), Nagybányán (1905-1907), Szinérváralján (1907-1908). Az 1913- as Schematizmus kápláni helyei között kétszer is említi még Nagybocskót és Szatmárt. Plébániai kormányzó volt Szakaszon (1908-1911), majd plébános Dobóruszkán (1911-1932) és Beregszászon (1932-49).

Már dobóruszkai plébánosként is nem csak a plébánia, hanem az egyházmegye életében is megbízást, majd kitüntetést kapott: Assessor S. Sedis; (szentszéki tanácsos 1923), katolikus iskolák felügyelője Kárpátalján, szegények ügyvédje; tanácsos plébános; Revisor rationis Eccl. (számvevő); hitoktatókat felügyelő bizottság elnöke. Amikor pedig beregszászi plébános lett, mindjárt a főesperesi kinevezést is megkapta, majd 1941-ben pápai prelátus lett. Bizonyára egyéni rátermettsége, mélyen egyházias papi lelkisége és lankadatlan tevékenysége alapozták meg azt a bizalmat, amelyet aztán 1944-ben mint különleges felhatalmazással rendelkező főesperes kapott, majd pedig 1946. április 15-én az „Ukrán kormányzat alatt álló rész kormányzásával” bízták meg.

Lelkipászori tevékenységét áthatotta a hit elmélyítésének, erősítésének szándéka minden korosztályban. Pásztor Ferencet erős szociális érzékenység jellemezte. Fontos volt számára, hogy az egyházközség hívei megkapják a megfelelő lelki feltöltődést, megerősödést. Lelkigyakorlatokat és előadásokat szervezett, melyek megtartására kiváló előadókat hívott. Különböző egyesületeket, szervezeteket hozott létre és tartott fent az egyházközségben: a Rózsafüzér Társulatot, az Oltáregyletet és Legényegyletet, megszervezték a Leányklubot, a Szívgárdát, a Mária Kongregációt, a Credo Egyesületet, a Szent Zita kört. A kultúra és művelődés előmozdítója volt az iskolák és a kultúrház által. 1949. márciusában elhurcolták