Ahol a családok találkoznak…

764
ujtas-2015-5-03

Május 16-án, szombaton a beregszászi járó- kelők közül többen is kérdezősködtek, hogy mi zajlik a római katolikus templom és plébánia udvarán. És akadtak olyanok, akik meg sem kérdezték, egyszerűen csak bejöttek az utcáról, csatlakoztak a programhoz, mert látták, hogy jó ott lenni.

 

A beregszászi római katolikus egyházközség első alkalommal szervezte meg a Magyar Katolikus Családtalálkozót. A szervezők már több hónapja készültek a nagy eseményre. Igyekeztek úgy kialakítani a programot, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, és lélekben feltöltődve térjenek haza.

ujtas-2015-5-04A családi napra az egyházmegye egész területéről érkeztek lelki programra és kikapcsolódásra vágyó családok. A nap vendégei egy budapesti házaspár, Csanády Márta és Mihály voltak, akik hosszú évek óta a Házas Hétvégék résztvevői és előadói. Michels Antal atya is velük érkezett, hiszen ő is a mozgalom tagja, ezenkívül pedig szívesen látogatta meg egykori híveit. A felnőttek a templomban hallgathatták meg az előadók tanúságtételét. Márti és Misi elmondták, hogy miként élték meg életük nehéz helyzeteit, hogyan bízták rá magukat az Istenre, hogyan állt mellettük abban a nem könnyű időszakban a közösségük, és miként tudtak gazdagodni ezáltal. Tóni atya ugyancsak élete döntéshelyzeteit mesélte el, valamint azt, hogy Isten hogyan terelgette őt a helyes irány felé.

Az előadásokat követő kiscsoportos beszélgetések alatt a résztvevők megismerhették egymást, megoszthatták gondolataikat az elhangzott előadásokkal, tanúságtétellel kapcsolatban, illetve elmondhatták, hogy személyes életútjukon milyen nehézségekkel találkoztak, és miként kaptak segítséget a Gondviseléstől, s esetleg azt is megemlíthették, hogy miben voltak gyengék, miben kell még megerősödniük.

Ezalatt a fiatalabbakra, gyerekekre számtalan program várt. A legnagyobbak, a kamaszok ügyességi játékokban mutathatták be képességeiket. A fiúk focibajnokságon vehettek részt, a lányok zumbázhattak. Ily módon a sport sem maradt ki a családi napból, hiszen a mozgás szerves része kell, hogy legyen életünknek.

A kisebbek közös játékokban vehettek részt, a kézműves asztaloknál pedig mindenki kedvére válogathatott a sok kreatív lehetőség közül. Az óvodások gitáros gyerekdalokat tanulhattak, de volt emellett játszótér, körhinta, trambulin, kincskeresés, arcfestés, vattacukor, lángos. Nagy élmény volt sokak számára a toronytúra, hiszen már a sok lépcső leküzdése is nagy kaland, a magasban pedig Beregszász gyönyörű panorámája tárult elénk.

Délben, amikor már mindenki kellőképpen megéhezett, a szervezők finom töltött káposztával ajándékozták meg a résztvevőket. Ebéd közben lehetőség nyílt beszélgetésre, ismerkedésre, pihenésre, vagy éppen a nemrégiben felújított Pásztor Ferenc Közösségi Ház megtekintésére.

Molnár János beregszászi plébános, Losák István nagybé- gányi plébános és Rácz István benei plébános az egész nap folyamán jelen voltak a rendezvényen, így azok a résztvevők, akik gyónni szerettek volna, letehették terheiket az Úr előtt. Délután a plébánia udvarán felállított színpadon folytató- dott a program. A közönség színes előadást láthatott a Beregszászi Művészeti Iskola tánccsoportjától, illetve harmonika-együttesétől, a Munkácsi Szent István Líceum diákjai pedig megható színdarabot mutattak be. A beregszászi és a benei plébánia kórusai énekükkel dicsőítették az Istent. Ezt követően elkezdődött a „Ki Mit Tud” verseny, melyben tehetséges gyerekek léptek fel tánccal, hangszeren játszottak, vagy éppen verset szavaltak.

Fél ötkor kezdődött a szentmise, melynek főcelebránsa Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök volt. Jó volt látni, ahogy a kellemesen elfáradt családok, gyerekek elcsendesedtek a hűvös templomban, és együtt ünnepelhették meg az Eucharisztiát.

Úgy gondolom, hogy az idei első egyházmegyei családnapot jövőre mindenképpen egy második is követi, hiszen lesz rá jelentkező. Hogy miért? Mert jó volt ott lenni. Jó volt találkozni. Jó volt lelkesedni. Jó volt együtt örülni. Jó volt a sok gond közepette kikapcsolódni. Jó volt elcsendesedni. Jó volt megpihenni. És jó volt valakikhez és Valakihez tartozni.

Bundáné Fehér Rita

Előző cikkImaoldal
Következő cikk„A sport nem luxus, nem hobbi, hanem kötelesség”