Ferenc 1181-ben gazdag posztókereskedő fiaként született. Korán társult apja kereskedéséhez. Szeretetre méltó, udvarias, de az ügyek intézésében is ügyes; sok pénzt keres, de esztelenül szét is szórja az ünnepeken és lakomákon társaival, akik őt Assisi aranyifjúságának királyává teszik meg…
Tizennyolc évesen ő is részt vesz abban a háborúban, amely szembeállítja Assisit Perugiával a szomszédos, rivális várossal. Fogságba esik, és amikor hosszú fogság után hazakerül, megbetegszik. A magány és az elgondolkodás ideje ez. Belső változás megy végbe benne. Ekkor látogatja meg először Assisi vidékének kis templomait, amelyekben hosszú órákat tölt el. Ugyanebben az időben nyílik meg a szíve az emberi szenvedésre is. 0 maga számol be erről az átalakulásról Végrendeletében: „Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére. Utána egy kevés ideig még vártam, azután elhagytam a világot.”
Ferenc huszonöt éves. Egy nap, amikor San Damiano kicsi templomában imádkozik a bizánci feszület előtt, hallja, hogy az Úr szól hozzá: „Menj, Ferenc, építsd fel házamat, amely, mint látod, roskadozik.” Majd csak később fogja megérteni, hogy az újjáépítésre váró „Isten háza” maga az Egyház. Most csak a düledező templomocskára gondol: kőműves munkába kezd, mint egy koldus köveket kéreget a szentély megjavításához Apja, aki egyáltalán nem értékeli fia új életformáját, kitagadja őt.
Két éven át remeteként él és templomokat épít újjá, de egy nap az egyik saját kezével restaurált templomocskában, az Angyalos Boldogasszonyban hallja a szentmisében az apostolok küldetéséről szóló evangéliumot. Ez világosságot támaszt a lelkében. Ebben a pillanatban fedezi fel hivatását: az evangélium hirdetését. Amint a tanítványok, úgy ő is felismeri: küldetése van az emberekhez, hogy szegényen és boldogan hirdesse nekik az örömhírt.
Nemsokára életformájának vonzására szülővárosából fiatalemberek társulnak hozzá. Megszületik az első testvéri közösség. Gyors fejlődésnek indul. Nemsokára több ezer testvért számlál. A testvérek, mivel vándorok és szegénységük, valamint egyszerűségük által közel állnak a néphez, mindenhova, ahol csak megfordulnak, a békesség, a kiengesztelődés és az istendicséret légkörét viszik. Kora politikai-vallási rendszerével, vagyis az Egyház és a keresztes háborúk uraival szakítva, Ferenc és testvérei belülről újítják meg az Egyházat…
Ferenc nem választja el a küldetést a szemlélődéstől. Igen gyakran remeteségek magányába vonul vissza, hogy ott elmerüljön Isten misztériumának szemlélésében… Ferenc szenvedélyesen szerette Krisztust. Benne látta, hogyan közölte Isten önmagát a világgal és Isten szeretetének hallatlan vagyis ellenállhatatlan erejét.
Az is megdöbbentő, hogy küldetése átfogja az egész világot: minden emberrel meg akarta ismertetni ezt a Kinyilatkoztatást. A keresztes háború kellős közepén életét semmibe véve Egyiptomba megy, hogy ott találkozhasson a szultánnal. Ez alatt az utazás alatt kapott olyan szembetegséget, amely csaknem vakká tette. Betegségéhez csakhamar gondok is társultak, zavar és szomorúság, amikor megtudta, hogy evangéliumi életeszményét a testvérek között vitatják. 1220-ban lemond a minister generalisi feladatról és lelki éjszakán és pusztaságon halad át.
Végül visszanyerve a belső békét, még egyszer utoljára visszahúzódik Alverna kies magányába 1224 augusztusában-szeptemberében, ahol Krisztus szeretetétől égve megkapja a szenvedés jegyeit, a stigmákat. Amikor visszatér Assisibe betegségtől és fáradtságtól kimerülve, de egy titokzatos örvendezéstől éltetve, szerzi a Naptestvér énekét…
Egy évvel később, 1226. október 3-án a Kicsi Szegény, miután arra kérte jelenlevő testvéreit, hogy énekeljék el neki a Nap-testvér énekét, megnyitja szívét „halálnővérünknek”.
Éloi Leclerc Az imádság mestere