Chiara Lubich és a Fokoláre mozgalom

801

Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója és elnöke 1920-ban született Trentóban. A második világháború alatt, 23 évesen kezdi el néhány társnőjével azt az evangéliumi tapasztalatot, melyből megszületik az egység lelkisége. Ez élteti azt az egyre szélesebb körben terjedő mozgalmat, mely több mint 180 országban van jelen. Tagjainak száma eléri a százezret, akikhez még kétmillió különböző korú, kultúrájú, társadalmi réteghez tartozó ember csatlakozik. A Mozgalom első és legradikálisabb célkitűzése az egyének, a különböző társadalmi rétegek és a népek közötti egység, melyre az emberek minden korban vágynak. Az egység az a cél, mely felé — saját identitásának keresése közben — egyre gyorsabb ütemben halad az emberiség. Chiara Lubich ennek fényében olvas az eseményekből, s minden embert meghív arra, hogy részt vegyen ennek az új világnak a felépítésében.
A Mozgalomhoz való tartozásnak több formája is van: az Istennek szentelt élettől és a kisebb közösségekben való elkötelezettségtől kezdve egészen a különböző kezdeményezésekben való szabad részvételig. A Fokoláre mozgalom — kortól, társadalmi helyzettől, felekezettől és nemtől függetlenül — nyitott minden ember számára. így más vallású vagy más meggyőződésű emberek is tartoznak hozzá.

Előző cikkJézus az élet
Következő cikkPOZITÍV ÉS NEGATÍV CSALÁDTERVEZÉS