HOVÁ SIETSZ?

170

Milyen sokszor megsérti az ember felebarátját figyelmetlenségével! Az elfoglaltság, a rohanó világ viszi előre, megvakítja, gyakran elzárja tőle a lehetőséget, hogy gyönyörködjön valamiben vagy örömet szerezzen valakinek. Hová vezet ez a rohanás? Talán szakadékba?! Vagy talán betegséghez?!
Christian Morgenstern írja: „A modern ember sokszor úgy fut, hogy kitüzesedik a csapágya, mert hiányzik belőle a szeretet kenőolaja.”
Gondoljunk bele az életünkbe. Figyelmesek vagyunk-e embertársaink iránt?
Kérjünk Istentől egy csepp ilyen „kenőolajat”, s az élet így gyönyörű virágként fog kinyílni, hisz jót teszünk magunknak, embertársainknak és így Istennek.

Mondics Lívia Munkács

 

Rohanás, feszültség, idegesség! Ez jellemzi legtöbbünk napjait. Reggel fáradtan ébredünk, késésben vagyunk: kapkodunk, idegeskedünk. S elég, ha az egyikünk ilyen a családban, bélyegét már rányomja a többiek hangulatára is. Hát még, ha ráadásul a másik sem egy nyugodt ember…?!
Ráncigálva öltöztetjük a gyereket, ideges félszavak röpködnek, feszültséggel, ingerlékenységgel tele indulunk neki a napnak. Ütjük – vágjuk, aki csak utunkba kerül. Teljesen elveszettnek érezzük magunkat.
És egyszer csak eszünkbe jut valami: ma reggel még nem adtam halát Istennek. Ma réggel még azt sem mondtam: köszönöm. Köszönöm- hogy vagyok, hogy hálát adhatok: hálát mindenért. Átadhatom Neked az egész napom örömét, bánatát, jó és rossz perceit.
Köszönöm, hogy velem vágy, ha ügyeim intézem, hogy szólhatok Hozzád, kérhetem segítséged. Ha szépen szólok – Te szólsz általam, ha segíthetek – a Te támaszod érzem. Ha nincs kihez szólnom: Te itt vagy mindig. Átölelsz, szeretsz… Nélküled én nem vagyok.
Köszönöm, hogy Általad én én vagyok, Benned, Veled.

Szvirida Jolán