Imaoldal

718

„A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat…”
Ef 2,4

„Aki engem követ, el nem veszhet, hanem átmegy a halálból az életre.”
Jn 5,24

 

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szí- vekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magá- hoz ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

Én hiszem, Uram, hogy a halálból élet fakad.

Együtt akarom szenvedni minden testvéremmel és nővéremmel a lét súlyos sötétségét, mert tudom: a sötétségnek a pirkadata az a szeretet, amely vállalta veled a keresztet.

Átvert szívű Jézus! Én is átvert szívű ember vagyok: tőrként jár át az élet Isten-nélkülisége, szánalmas, milyen kérdéses önmagam megtapasztalása, közeledéseim viszonzatlansága, igyekvéseim sikertelensége.

De saját átvert szívemben rátalálok valódi önmagamra és lelkem legmélyebb sebeiben ráismerek a te vonásaidra.

És abban remélek, hogy átvert, nyitott szívem Szentlelked templomának nyitott kapuja lehet, ahol bárki rátalálhat bennem egy hívő, remélő és szerető embertestvérre.
Karl Rahner

Isten megjelenik annak, aki tiszteli az életet, aki a fényre vágyik, aki a szeretetet keresi. Mindenkor, ha kitágítod életedet, ha igazat cselekszel, ha szeretsz, Isten lép napvilágra tetteidből.
Carlo Caretto

Remélj az Ú Rban és tedd a jót! (zs 27,2) Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Fogd a kezem és vezess, légy számomra az Út, a Világosság! Uram, te tudsz mindent! Te előre látsz mindent. Vezess engem a helyes úton! Mutasd meg akaratodat! Adj erőt, bátorságot, hogy tántoríthatatlanul kövessem azt. Ámen. Magyar Miatyánk 1919-ben
/Részlet/

Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb,
mint a miénk most? – kínok imája! –
Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját
s irgalmas szívvel, figyelmezz rája.
Nincs annyi fűszál libanoni lejtőn,
mint ahány könnycsepp bús magyar szemekbe’,
hallgass meg, kérünk, jaj, most az egyszer
Miatyánk, ki vagy a mennyekbe’!…
Voltunk a véres védőbástyád
s voltunk villámló ostorod,
tégy velünk, ahogy megérdemeljük,
legyen meg a te akaratod!
Küldjed szívünkbe a szerelmes békét
s küldd az erőt a rossz karunkba!
Küldj halk esőt a földjeinkre
s legyen gondod a barmainkra…!
Önts enyhülést a lelkek tüzére,
s ha tudsz: szeress! ha kell: fenyíts!
csak legyen béke, boldog megértés,
miképpen mennyben, úgy a földön is.
Somogyvári Gyula

Csakis az imádkozóknak sikerülhet még a fejünk felett suhogó kardot visszatartani, és ezt a világot az ítélkező hatalmaktól szent élettel elragadni. Mert emberi tettek sohasem fogják az eget kényszeríteni: amit egyesítenek, az megint meghasad; amit megújítanak, egy éjszaka múltán elavul, és amit alapítanak, szükséget és bajt okoz.
Most van az idő, amikor elrejtőzik az üdvösség, és a piacon ünnepel az emberi fennhéjázás, miközben a dómban befedik fejüket az imádkozók. Míg Isten áldást teremt áldozatainkból, és az emberszemnek hozzáférhetetlen mélységekben a kiszáradt kutak élettel telnek meg.
Reinhold Schneider

Az öröm és a fájdalom Isten jobb és bal keze.
Mindegy, hogy melyikkel ölel magához,
csak átöleljen.
Szent-Gály Kata

Előző cikkValóban feltámadt?
Következő cikkIfjúsági találkozó a Felső-Tisza-vidéken