Jézussal való kapcsolatunk elmélyítése – Ifjúsági lelkigyakorlat Szinyákon

818

Számomra a lelkigyakorlat egy feltöltődés, egy lehetőség a Jézussal való kapcsolatom mélyítésére. 2020-ban egyfajta hiányérzet uralkodott el rajtam és nem tudtam, mi okozza. Amikor aztán elmentem lelkigyakorlatra, rájöttem, hogy ez hiányzott. Ez az érzés, ez a hely, ezek az emberek. Az idén is valami szavakkal leírhatatlan élmény volt minden tekintetben. Azokkal, akik hozzám hasonlóan már nem első alkalommal vettek részt lelkigyakorlaton, mégis azt beszéltük, hogy ez valahogy más volt, mint a többi. Az okot nem tudjuk megmagyarázni: egyszerűen jó volt újra együtt lenni Krisztusban. Mindezek mellett egy nagyon mély és fontos témája volt ezeknek a napoknak, ami nem más, mint az Eucharisztia. A hívő ember számára Jézus testének és vérének befogadása a legnagyobb kiváltság, amit csak kaphat, és jó volt elmélyülni ebben a titokban.

Tóth Csenge. Palágykomoróc

Előző cikk„E szentkenet által…” A betegek kenetének feladása Munkácson
Következő cikkElsőáldozás Ungváron