Mikor téged várlak…

Advent van. Mindenki készül a nagy ünnepre, kezdődik a nagytakarítás, mosás, főzés. Amikor vendégeket várok, rendberakom a lakást, megfürdöm és szépen felöltözöm, de mit tegyek most, mikor Téged várlak, Te jössz hozzám, Kis Jézus?
Eszembe jut, hogy itt a gyónás ideje, melyre oly sokan készülnek nehezen, néha félve. Ezzel egy kicsit én is így vagyok. Leülök gondolkozni, vajon mivel bántottalak meg. Nehéz egyedül rájönni, segíts nekem, Istenem, küldd el Szent-lelkedet, hogy lássam, mit tettem rosszul! Végiggondolom, mi történt velem mostanában, hogy éltem eddig.
Először az jutott eszembe, amit nem tettem meg: nem osztottam szét a Te szeretetedet. Bezárkóztam és jól elvoltam a saját társaságomban. (Vajon mit szólsz majd ehhez az utolsó napon?) De ha nem osztom szét, hanem magamnak tartogatom a szereteted, akkor elveszítem azt. Ha megkérdezed, miért nem törődöm másokkal, majd azt mondom, hogy nincs időm. Erre Te azt válaszolod, hogy elég időt adtam neked, mire használtad fel? Puff neki, még egy bűn, amit eszembe juttattál. Elfecsérlem azt a rövid időt, melyet Tőled kaptam ajándékba, pedig annyi teendő van körülöttem.
Ekkor eszembe jutnak a talentumok. Jaj nekem, vajon hányat kaptam, s mit kezdtem velük? Miért nem azt teszem, ami a Te akaratod, Uram, miért? Miért nem élek a Te igéd, a Te példád szerint? Mondd, hová vezet ez az út! Miért van a földön olyan kevés igaz ember? Fáj, hogy szinte mindennap nemet mondok neked, mert minden bűnöm és minden mulasztásom egy tagadás. Elfordulok, hogy ne halljam a hangod, belebújok a tévébe, és meredten nézem a képernyőt, elmerülök a napi teendőkben. Úgy teszek, mint a kislányom. Mikor nem akar szót fogadni, egyszerűen nem hallja, amit mondok. De te nem kezdesz el kiabálni velem, hanem elhallgatsz, és csöndben vársz.
Tovább teszem a dolgom, egész nap foglalt vagyok, nincs időm szólni Hozzád, észre sem veszlek. A vasárnapi misén sem tudok úgy odafigyelni, hogy átéljem a jelenléted, azon jár az eszem, hogy mit fogok csinálni egész nap.
Egy ideig egészen jól érzem így magam, de egyszer csak rájövök, hogy nincs értelme az életemnek. Mire jó ez az egész? Minek főzök, minek mosok, ha úgyis mindent újból meg kell csinálni? Elmegy a kedvem, ízetlen, amit főzök, mogorva vagyok a hozzám tartozókkal. Minden hiábavaló, unalmas, sőt bosszantó. Elkeseredem, keresek valamit, ami jó, de nem találom. Már teljesen kétségbe vagyok esve, leülök és csendben maradok, úgy sajnálom magam. Ekkor újra megszólalsz, mert mindig Te vagy az, aki újrakezdi a kapcsolatunkat. Rájövök, hogy Te hiányoztál, Téged kerestelek. Most már tudom, hogy Miattad élek. Nagyon boldog vagyok, és valami végtelen béke van a szívemben. Bocsánatot kérek, amiért megbántottalak, hogy nem fogadtalak be előbb, amiért elfordultam Tőled, köszönöm, hogy újra itt vagy, hogy szeretsz és megbocsátasz. Alig várom, hogy letegyem bűneimet, elmondjam neked és a szolgádnak, hogy újra visszatérhessek Hozzád, újrakezdjem Veled az életem. Most már minden újra szép körülöttem, rá tudok mosolyogni az emberekre, meg tudom csodálni a világot, amelyet Te teremtettél! Köszönöm!

M T