Szinyákon, a lelkigyakorlatos házban február 21-23. között tartották az Új Élet Krisztusban elnevezésű kurzust, amelyen férjem és én is részt vettünk. A keresztény ember számára nagyon fontos, hogy hitében folyamatosan előrehaladjon, mélyebb és személyesebb kapcsolatba kerüljön Istennel. Ezért is döntöttük el, hogy rohanó életünkben kicsit megállva részt veszünk ezen a lelkigyakorlaton.
A hétvégén elhangzott előadásokon, tanúságtételeken, imákon, az énekek és gyakorlatok közben közösen megtapasztalhattuk, megtapasztaltam, hogy Mennyei Atyánk feltétel nélkül szeret minket. Nem utasít el, rá mindig számíthatunk, mindig velünk van, bár bűnös és esendő emberek vagyunk.
Az ember sokszor érzi úgy, hogy a bűn lehúzza, gyengének látja hitét. A kurzuson való részvétel megerősített abban, hogy a mai világban milyen fontos szerepe van az evangelizációnak; annak, hogy hirdessük az Örömhírt, hogy tanúságot tegyünk Jézus Krisztusról. A lelkigyakorlaton megérintett az ApCsel 8, 26-40 részben olvasható történet, amely arról szól, hogy Fülöp a Szentlélek indíttatására megszólítja az éppen Isten igéjét olvasó etióp kincstárnokot. Ő mindaddig nem érti az Isten igéjét, amíg Fülöp el nem magyarázza neki. A magyarázat nyomán a kincstárnok megkeresztelkedik és megérti, mit jelent őrá nézve a prófécia.
Felismertem, hogy a történetben olyan emberről van szó, akinek a helyzete nagyon hasonlít a ma élő emberéhez, az Istent kereső emberhez. A kurzus végén megértettem, hogy én is lehetek, sőt lennem is kell valaki „Fülöpje”, aki segít embertársainak újra megtalálni Istent és megismerni az Ő szeretetét.
A lelkigyakorlat nemcsak lelki feltöltődést , hanem új barátokat is adott. Köszönöm a Nevetlenfaluból érkező kis csapatnak, hogy evangelizációs munkájukkal követendő példát mutatnak!
Biztatok mindenkit, hogy vegyen részt az Új Élet Krisztusban kurzuson vagy bármely más lelkigyakorlaton, hiszen nagyon sokat lehet általa hitben fejlődni. Jó alkalom Jézusban és Jézussal új életet kezdeni.
Mihalovicsné Tóth Krisztina
Császlóc