Kezdőlap 2017 2017. 10. szám XXII évfolyam

2017. 10. szám XXII évfolyam

Velünk az Isten – itt és most! Karácsonyi gondolatok

Azt látom, hogy az egész Kárpát-medencében nincs olyan falu, város, ahol ne lenne templom, kereszt, amely ne hirdetné beszédesebbnél beszédesebb nyelven, hogy Jézus Krisztus...

Imaoldal

Tudom, milyen terveket gondoltam felőletek – mondja az Úr. Ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek. Ha kerestek,...

Egyházmegyei búcsú Munkácson

Szombati napon, november 11-én tartottuk meg a munkácsi Tours-i Szent Márton székesegyház búcsúját. A program a papoknak szóló elmélkedéssel kezdődött Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök,...

Missziós szolgálatban Kárpátalján – Interjú Hernádi Lehel atyával

Hernádi Balázs Lehel 1977-ben született Pakson. Gyermekkorát Györkönyben töltötte, ott végezte el az általános iskolát. A paksi gimnáziumban szerezte meg az érettségit, majd kis...

László királynak vitéz lovagságát – A Szent László-emlékév bezárása Nagyszőlősön

A nagyszőlősi Kapisztrán Szent János kolostortemplomban került sor a Szent László-év ünnepélyes bezárására. A december 11-én 10 órakor kezdődő szentmisét Majnek Antal megyéspüspök mutatta...

A vereckei honfoglalási emlékmű új oltárkövének megáldása

Ünnepélyesen felavatták és felszentelték vasárnap a kárpátaljai Vereckén a honfoglalási emlékmű Budapest VII. kerület önkormányzata Fidesz-frakciójának támogatásával készült új oltárkövét, amellyel az ukrán nacionalisták...

A Király! A Királyod? Szentségimádás Krisztus Király ünnepének előestéjén

A Király! A Királyod? – ezzel a mottóval hívta egyórás szentségimádásra Krisztus Király főünnepének előestéjén, november 25-én Fábry Kornél atya és a NEK (Nemzetközi...

Adventi koszorú készítése Nagyszőlősön

December 2-án, szombaton a nagyszőlősi Mennybemenetel plébánia szeretettel várta a hittanosokat, hogy közösségben készíthessék el mindannyian az adventi koszorút. Amíg a kisebbek a nagy...

Császlóci hittanosok Márton-napi kézműveskedése

Szent Márton, egyházmegyénk védőszentje a középkor legnépszerűbb szentje volt. Jóságáról még életében legendák keringtek; püspökké akarták szentelni erényei és fáradhatatlan hittérítő munkája miatt. A...

Szent Erzsébet nyomában

November 19-én ünnepli a magyar egyház Árpád-házi Szent Erzsébetet. Erzsébet II. András magyar király és meráni Gertrúd lánya, aki már gyermekkorában kitűnt szelídségével. Négyéves...

Tanultunk megállni…

Ismét egy nagyon felemelő és építő lelkigyakorlatra gyűltünk össze hálós barátainkkal október 27-én, hogy a hétvégét újra együtt töltsük. A hideg, esős őszi időben a...

Szent Erzsébet-ünnep Kassán

November 18-án reggel 54 személyes buszunk elindult velünk Kassára, a Szent Erzsébet-ünnepre. Késő délután volt már, mikor megpillantottuk a Szent Erzsébet katedrálist. Gyönyörű volt!...

Életvédők hétvégéje

A Család és Élet Egyesület november 10-12. között információs hétvégét szervezett „Élet-kérdések" címmel azok számára, akiket érdekel, hogyan lehet a mai társadalomban az Élet...

Hazai hírek, felhívások

Hazai hírek November 11-én került sor egyházmegyei búcsúnkra a Tours-i Szent Márton székesegyházban. A szentmise meghívott szónoka Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök volt. A szentmisét vele...

Dr. Linner Bertalan emlékkonferencia Beregszászban

„A gondokat, nehézségeket, a sötétséget látva nem siránkoznunk kell és szidni a világot, hanem fényt kell gyújtatnunk, és olyan példaképeket kell keresnünk, akik személyes...

Mozaikok a magyar egyházból

Vértanú magyar püspökeink tiszteletének kiterjesztése jó úton halad Boldog Scheffler János és Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspökeink is téma volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia...

Mozaikok a világegyházból

Ferenc pápa diakónusokat és papokat szentelt Bangladesben A pápa december 1-jén délelőtt szentmisét mutatott be Banglades fővárosában, Dakkában, a Suhrawardy Udyan Parkban, melynek keretében tizenhat...

Boldog Salkaházi Sára vértanú

„Íme, itt vagyok, engem küldj!" – ezt a jelmondatot választotta a missziós munkára készülő Salkaházi Sára 1940 pünkösdjén, örökfogadalma letételekor a Szociális Testvérek Társaságának...

Új, békét óhajtó szellemet kell a lelkekben kialakítani

Ne higgyék kortársaink, hogy elég néhány ember erőfeszítése, nekik maguknak pedig vágyaik fékezésével nem kell törődniük. A közvéleménytől és a tömegek érzelmeitől ugyanis igen-igen...

A béke világnapja (január 1.)

A béke világnapját 1968 óta, VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük az év első napján. VI. Pál óhaját követve a pápák január 1-jén évtizedek óta a...
- Támogatónk -

Legolvasottabb

Új cikkek