30 EVE HUNYT EL PIO ATYA

733

30 évvel ezelőtt, 1968. szeptember 23-án a dél-olaszországi San Giovanni Rotondóban 81 éves korában hunyt el Pio atya, az a kapucinus szerzetes, aki 50 éven át hordozta testén Krisztus 5 szent sebhelyét. Páter Pio, akinek sírjához ma is százezrek zarándokolnak, 50 éven át végezte hűségesen papi szolgálatát. Szolgálta testvéreit, és – saját szavai szerint – hagyta, hogy teljesen feleméssze az Isten és a felebarátai iránti szeretet. Küldetése teljesítésében fő helyet foglalt el a kiengesztelődés szentségének kiszolgáltatása, a szentmise-áldozat bemutatása. Pio atya ma is egyedülálló példakép a szerzetesek és papok számára, mert visszaadja az embereknek a reményt és a hitet, megtanítja őket a szeretetre, megvigasztalja a szenvedőket, meggyógyítja a lelkeket.

qGiorgio Bernucci az Ossewatore Romano egykori szerkesztője egy reggel leverten ment be az irodába. Anyja, egy idősebb asszony, aki majdnem vak volt, trombózist kapott. Az orvosok lemondtak róla. Egyik munkatársa azonban elment Pio atyához, hogy különös áldását kérje barátjának édesanyja számára. „Mit lehet itt tenni?” – kérdezte Pio atya. „Imádkozni” – felelte a munkatárs, „jó, imádkozni fogok” – szólt az atya. Azon a napon Bernucci anyja jobban lett, és rövidesen meggyógyult.

(Harmath Károly Pio atya című könyvéből)

Előző cikkOktóber szentjei
Következő cikkMegemlékezések Teréz anyáról