A Szeretet győzelme

Már lassan kétezer éve ünnepli Anyaszentegyházunk, egyre nagyobb ünnepélyességgel, Jézus Krisztusunk halottaiból való föltámadását. Volt a történelemben sok „felszabadító háború”, de sorra mindegyikről kiderült, hogy újabb rabságot hozott. Volt már sok győztes hadjárat, de egyre sem emlékeznek oly sokan, oly régóta, mint Jézus nagy harcára és győzelmére. Vajon miért?
Ő más eszközökkel harcolt. A kardokkal és lándzsákkal semmi mást nem fordított szembe, mint szelídségét és az Atya akaratának tökéletes elfogadását. Mekkora erő rejlett az 0 nem méregető, nem adagoló, hanem túlcsordulóan kiáradó szeretetében! És mekkora (szelíd) erőt jelentene bennünk, ha mi sem méregetnénk a szeretetünket, csak adnánk, adnánk folyamatosan, nem számítgatva, mit kapunk érte!

A dicsőség jézusi útja

Húsvéti liturgiánk szép és fontos pillanata keresztségünk megújítása. Ez akkor is fontos volna, ha nem gyerekkorunkban kereszteltek volna minket. Hisz Jézussal, a Feltámadottal csak úgy egyesülhetünk, ha előzőleg megmerítkeztünk az Ő halálában is. Mennyire fordított e világ kevély gondolkozása, emelkedni akar – mégpedig hamar – az élvezetek, a gazdagság, a hatalom csúcsára. Mivel azonban ezt csak egyre növekvő bűnben és erőszakkal teheti, törvényszerű a bukása. A jézusi út egy lefelé induló parabolaívhez hasonlít inkább, ahogy azt Szent Pál oly tömören megfogalmazta a Fii 2, 5-11-ben:
„Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez, mint zsákmányhoz, ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta Ót, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére.”
Aki tehát elfogadja Jézust Urának és Megváltójának, az meg kell hogy tagadja önmagát, és föl kell vennie keresztjét (vö. Mt 16, 24)! Valójában tehát mindennap megújítjuk – de Húsvétkor ünnepélyesen, az összes hívővel – keresztségi fogadásunkat: ellene mondunk a hazug és gyilkos szellemnek, és igent mondunk Krisztus minden óhajának a Szentlélek segítségével!
Nem vagyunk még szentek, azaz hiteles keresztények, ezért ide kell visszamennünk, az első alapvető döntésünkhöz: Jézus szerelméért átengedem-e már végre a keresztre önző, bűnös énemet, hogy aztán Jézus a Föltámadás kegyelmeit önthesse a bensőmbe? (vö. Róm 6.) Nem nagyon követjük a gyakorlatban Szent Pál rómaiakhoz írt kérését, pedig ezen múlik minden. „Ne uralkodjék tehát halandó testetekben a bűn, s ne engedelmeskedjetek kívánságainak! Tagjaitokat ne vessétek oda a gonoszság eszközéül a bűn szolgálatára, hanem, mint halálból életre keltek, adjátok át magatokat az Isten szolgálatára!” (Róm.6,12-13). Isten országának megvalósulását akadályozzuk, ha nem tudunk kilépni a magunk elképzeléseinek köréből. Péter apostol is terhére volt Jézusnak, amikor még mindig emberi módon gondolkodott és nem Isten tervei szerint (Mt 16, 23 vagy Mt 26, 34).

Az öröm forrásai

Pápa Urunk Európa újraevangelizálásáról beszél. Vajon mi hogyan fogunk ebben segíteni? Születnek-e köztünk Krisztushoz hasonló apostolok és buzgó tanítványok? Remélem! Amennyiben szent elődeink szellemében megújítjuk Húsvét éjszakáján keresztségi fogadásunkat, s utána következetesen megtagadjuk a világ és önmagunk megtévesztő vágyait, s a szolgáló szeretet útján fölvesszük keresztünket, akkor lesz csak a mienk Húsvétnak, a feltámadásnak öröme. Ebben a mostani helyzetünkben, amikor minden olyan kétségbeejtőnek tűnik, öröm csak az Atya kezéből elfogadott és felajánlott szenvedésből fakadhat. Abból, hogy megnyitom a szívemet Krisztus szeretete és a Szentlélek előtt. Mekkora ujjongásra van okom – bármilyen nehézségekbe botlom újra és újra -, ha lelkem mélyén ott a bizonyosság: engem szeretnek! Engem valaki annyira szeret, hogy mindenét, még az életét is odaadta értem!
.. ,s ez a Valaki most, ma is velem van. Csak arra vár, hogy nézzek már egy kicsit Rá is, nézzek már ki végre magamból, egy picit hagyjam abba önmagam sajnálgatását, hogy végre észrevehessem az Ő szeretetét, amit annyira szeretne megmutatni nekem!

„Vegyétek magatokra Igámat és tanuljatok Tőlem!” (Mt 11,29) Sohase felejtsük el, hogy úgy kéri ezt tőlünk Jézus, hogy Ő velünk hordja ezt az igát. Az eredeti szöveg kettős igáról beszél, amelyben két állat egyszerre húz. Nem vagyunk magunkra hagyva ebben a földi életben. Az iga másik felébe Jézus teszi bele az ő szenvedését, fáradozását értem. Ha akarom, együtt mehetek vele az Úton.