Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke az elmúlt év során az ökumené terén elért eredményekről beszélt a Vatikáni Rádióban. Megállapította, hogy a nehézségek ellenére számos pozitív eseményről számolhatunk be. Az ortodox egyházakkal való kapcsolatot illetően kiemelte: a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka három ízben látogatott Rómába, amire eddig még nem volt példa a történelemben.
Bartolomaiosz pátriárka felszólalt a püspöki szinóduson, ami szintén jelentős esemény volt. Tavaly két örmény pátriárka is járt Rómában. II. Alekszij pátriárka temetésén szentszéki küldöttség vett részt, amelynek tagjait nagy szeretettel fogadták Moszkvában. Összegeztük a protestáns egyházakkal folytatott párbeszéd elmúlt 40 évének gyümölcseit is. A gyanakvások és előítéletek legyőzésében jelentős előrehaladást értünk el. Ez bátorító eredmény! Ugyanakkor felmértük a nehézségeket, a mélyebb különbségeket, amelyek most is léteznek. A problémák kimondása már részben megoldást is jelent – mondta Kasper bíboros.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír