Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia közleménye 55. plenáris ülésük után
2021. március 17-18. között zajlott a Lemberg melletti Brjuhovicsi papi szemináriumában az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia 55. plenáris ülése.
Ezen részt vett az apostoli...
Hazai hírek
Február 8-án tartották Técsőn a Felső-Tisza-vidéki esperesi kerület találkozóját, melyen a kerület papjai és a lelkipásztori kisegítők vettek részt.
Március 16-19. között tartotta az Ukrajnai...
Pászkát szentel a családfő? A szentségek és a szentelmények
Ezt az írást az elmúlt évben egyszer már leközöltük, a húsvéti időben, amikor a Vasárnapi Hírharanggal igyekeztünk pótolni a híreket és lelki írásokat, hiszen...
Ferenc pápa Budapestre látogat
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke 2021. március 8-án az alábbi közleményt...
A Szent József-évi teljes búcsú a pandémia idején: kiemelten az időseknek...
Amint arról már hírt adtunk, Ferenc pápa december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján Szent József-évet hirdetett, amely során a hívek teljes búcsút nyerhetnek. Most ismertetjük...
Bármekkora sötétség jelenik is meg az emberiség életében, Krisztus feltámadott és...
Az Isten igéjéből táplálkozó szavak örök érvényűek. II. János Pál pápa majd’ két évtizeddel ezelőtt elmondott szavai is érvényesek ma is. Bármilyen sötétség borul...
Szent Giuseppe Moscati, a nápolyi szegények orvosa
„Boldogok vagyunk mi, orvosok, ha nem feledjük, hogy a testekben halhatatlan lelkek vannak előttünk, akiket az evangéliumi parancsolat szerint úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat....
Járjak bár a halál árnyékában
Járjak bár a halál árnyékában,
nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.
Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem.
Mert jóságod és irgalmasságod
kísér engem életem minden napján,
hogy az...
Az életbe vezető út
Egy orvos legnehezebb feladatainak egyike valószínűleg az, hogy eldöntse, megmondja-e betegének, mennyire súlyos az állapota. Az, hogy egy beteg el tudja-e viselni a fájó...
7 akadály a lelki növekedésben
Te, kedves Olvasó, valószínűleg haladónak számítasz a lelki életben, ha már arra adtad a fejed, hogy ilyen cikkeket olvass. Viszont ez még sajnos nem...
Mikor van számunkra húsvét?
Mikor van húsvét ünnepe? Nagypéntek harmadnapján. Vajon mindenki számára így van ez? Krisztus feltámadása idők feletti esemény. Szent Pál ezt mondja: Krisztus... harmadnap feltámadt......
Az Isteni Irgalmasságról
„Ó, örök Isten, akinek irgalma kifürkészhetetlen, s kegyelmének kincse kimeríthetetlen, tekints ránk kegyesen és gyarapítsd bennünk irgalmadat, hogy nehéz időkben ne essünk kétségbe, s...
Miért nagy és miért boldog? Nagyboldogasszony ünnepére
Nagyboldogasszony ünnepét üljük, annak a csodálatos anyának az ünnepét, aki a mi Jézusunknak, Mesterünknek lett az Édesanyja, s azóta őt egész egyházunk Édesanyjának is...
A szentmise
Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.
A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.
A szentmise...
Imaoldal
„Magadnak teremtettél, Uram, s nyugtalan a mi szívünk, míg Benned meg nem nyugszik!”
Szent Ágoston
„… Légy csendben, hadd beszéljek én! Ha van mondanivalód, felelj meg...
Papsága volt az öröme – Elhunyt Jozef Mrkvica atya
Mint bizonyára már sokan értesültek róla, július 14-én életének 70., papságának 47. évében váratlan hirtelenséggel, a szentségekkel megerősítve elhunyt Jozef Mrkvica atya, aki 11...
Medugorjéban jártunk – Mária hívására
Azt mondják, Medjugorjébe az emberek nem maguktól jönnek, hanem Mária hívja őket.
Így kerültünk Mária meghívásával 51-en a buszra és indultunk zarándokutunkra Petenko Miron atya...
A sislóci Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templombúcsú
Szűz Mária Szeplőtelen Szívének búcsúja idén június 12-ére esett. Reggel 10 órakor a sislóci családok izgatottan gyülekeztek a templomban, süteménnyel, édességgel várva a közelből...
Családi nap Sislócon
A Sislóci Római Katolikus Egyházközség, mint minden évben, idén is családi napot rendezett. A színes programok délután, a templombúcsú után vették kezdetüket. Most is...
Kettős ünnep Felsőkerepecen
Nyolcvan év szakadatlan szolgálat – ez a 88 esztendős felsőkerepeci Litschauer Jenő (Eugen) számára az élet értelme. Hatévesen kezdte az Úr szolgálatát ministránsként, amit...