Medugorjéban jártunk – Mária hívására

568

Azt mondják, Medjugorjébe az emberek nem maguktól jönnek, hanem Mária hívja őket.

Így kerültünk Mária meghívásával 51-en a buszra és indultunk zarándokutunkra Petenko Miron atya vezetésével 2021 májusában, hogy „történjen valami”.

Az utazás odafelé is viszontagságos volt. Mondhatnám, hogy a sötét erők rendesen próbára tettek mindannyiunkat. Vajon tényleg el akarunk jutni oda vagy megfutamodunk? Rá tudjuk-e bízni magunkat a Lélekre, hogy vezessen minket? Pont ma? Pünkösd vasárnapján?

A járványhelyzet nyomasztó érzése e kicsiny faluba való belépés pillanatában megszűnt létezni. Talán épp a legjobb időben jöttünk.  Talán ez az idő pont nekünk volt fenntartva. Ragyogó napsütés. És csend. Mindenhol.

Minden nap voltunk valahol, találkoztunk valakivel, akiknek a szavai újra és újra ráébresztettek minket, zarándokokat arra, hogy eljött a változás ideje. Azt hiszem, sokunk nevében mondhatom, hogy volt egy életünk Medjugorje előtt és elkezdődött egy új, Medjugorje után.

Jártunk a Cenacolóban, felmentünk a Podbordo hegyre, a Krizsevácon elvégeztük a keresztutat, találkoztunk tanúságtevőkkel, akiket a függőségek, a szeretetlenség, a nyomor a legmélyebb szenvedésbe húzott le, de olyanokkal is, akiknek megvolt mindenük (is), de rá kellett jönniük, hogy Jézus ígérete többet ér minden földi üzletnél.

Egyetlen kötelező programunk volt, az pedig a rózsafüzér, a szentmise és a szentségimádás. Ugye milyen nevetségesen hangzik a „kötelező” szó? De arra gondolok ilyenkor, hogy ez olyan, mint amikor a kisgyereknek az anyukája azt magyarázza, hogy akkor lesz fagyi, ha megeszi a levest és a másodikat. Úton hazafelé a buszban mindenki elmesélte, milyen fagyival tér haza. Íme néhány íz:

„Meghatott az egész utazás, de főleg a tegnap késő este, amikor felmentünk a hegyre. Volt még egy olyan, hogy felütöttük a Bibliát, és az első mondat annyira talált! Azóta nem érzem a csontjaimat, mintha szárnyalnék. (…) Szerintem az én életem 180 fokos fordulatot vett.”

„Mi érintett meg? Amikor a Jézus-szobornál voltunk, és vártunk, hogy sorra kerüljünk. Néztem azt a magas szobrot, hogy olyan másként néz ki… És akkor látom, hogy Ő maga áll ott, nincs a kereszt. Felvillant bennem, hogy Ő él, Jézus él…”

„Úgy érzem, hogy csoda történt velem. Számomra minden új volt. Úgy érzem, hogy Szűz Mária megtisztította az agyamat, Jézus megnyitotta a szívemet, és az Úristen megjelent a szívemben. Én az Úrral térek haza.”

„Egy hónappal ezelőtt voltam itt, de nem éreztem akkor azt, mint most. Ma reggel a szentmisén nagyon nagy megnyugvást éreztem. Ez a csend… Többet akarok imádkozni otthon. Sokkal többet, mint eddig.”

„Nagyon megérintett a keresztút, ott hagytam az egyik legnagyobb lelki fájdalmamat, tudtam bocsánatot kérni. Ezt viszem haza, és gyakorolni akarom. Rádöbbentem, hogy keveset olvasom a Szentírást, ezen változtatni akarok.”

„Rájöttem, hogy imádkozom, de nem eleget.”

„Őszintén bevallom, hogy most imádkoztam ilyen sokat először, és rájöttem, hogy ez az, ami hiányzott az életemből: az ima. Meglepődve láttam, hogy milyen sok imádkozó ember van, és családostul jöttek, szülők, gyerekekkel. Rájöttem, hogy én is ilyen családot szeretnék, amelyben imádkozik az apuka, az anyuka, tanítják imádkozni a gyerekeket, együtt mennek a templomba, olvassák a Szentírást. A keresztút során megtapasztaltam Isten jelenlétét, szívemben megbántam minden bűnömet, ezért a szentmisék alatt sokat sírtam, arra gondolva, hogyan éltem eddig. Az életemben több lesz az ima, a béke és a szeretet.”

„Megérintett Gorán élettörténete, de legfőképpen a felesége bátorsága, akinek az Isten már fiatal korában ott volt a szívében, és igent tudott mondani egy ilyen ember életére. Nagy-nagy szeretetet viszek haza magammal, lelki békét és megbocsátást, valamint elhatároztam, hogy aktívabb leszek az egyházon belül.”

„Azóta tudok bátran megszólalni, amióta először itt jártam. Különösen örülök, hogy erre az útra a férjemmel együtt jöttem, és együtt imádkoztunk. Korábban bántott, ha valaki megszólt a vallásosságom miatt, de ezentúl bátrabb leszek, nem törődöm azzal, ha kinevetnek. Ide el kell jönni. Én sem hittem, milyen hely ez, amíg el nem jöttem.”

„Tudtam, hogy csodák történnek. Mégis volt bennem… Engem meghívott a Szűzanya, én eljöttem hozzá, és most én hívom meg őt magunkhoz, hogy mindig velünk legyen.”

Pónitz Noémi

Előző cikkPapsága volt az öröme – Elhunyt Jozef Mrkvica atya
Következő cikkA sislóci Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templombúcsú